Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll


Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén tartja meg az Unió helyzetéről szóló beszédét. A bizottság háborúpárti vezetője nem hazudtolta meg magát, a beszéd elején mindjárt Ukrajna harcát hangsúlyozta. A botrányt botrányra halmozó elnök szerint Európa harcban áll.

A bizottság elnökét az elmúlt időszakban számos bírálat érte, és most az európai közösség erejére hivatkozva próbálja bemutatni, hogyan lehet szembenézni a háború, a gazdasági nehézségek és a technológiai verseny kihívásaival. 

Az ülés elején Roberta Metsola, az EP-elnöke elmondta: Határozottságra és világos fellépésre van szükség az olyan időkben, amelyeket most élünk, olyan Európára, amely felelősséget vállal a biztonságáért, amely könnyebbé teszi a vállalkozások munkáját, a munkahelyek megőrzését, egy olyan unióra van szükség, amely a családok, a dolgozók, a nők számára fair bánásmódot biztosít, a gyermekeinknek biztonságos út, és olyan unióra van szükség, amely a demokratikus értékeinkért kiáll a világ színpadán is.

Ursula von der Leyen beszédét azzal kezdte, hogy Európa harcban áll. Egy egységes kontinensért harcol, ahol béke uralkodik.

A szabadságért harcol a függetlenségért, értékeinkért és demokráciáinkért, a szabadságunkért és azért, hogy mi dönthessünk a saját sorsunkról. Ne legyenek kétségeink, a harc tétje a jövőnk. Hosszasan töprengtem arról, hogy az Unió helyzetéről szóló beszédemet ilyen kíméletlen felütéssel kezdjem-e. Hiszen mi, európaiak nem vagyunk ehhez hozzászokva, és nincs is ínyünkre az ilyen hangnem, hiszen az Unió alapvetően békeprojekt. Azonban az az igazság, hogy a mai világ könyörtelen – hangsúlyozta.

Nem szépítgethetjük a nehézségeket, amelyekkel az európaiak nap mint nap szembenéznek. Ugyanis ők azt érzik, hogy kicsúszik a talaj a lábuk alól. Az élet egyre nehezebbé válik, hiába dolgoznak egyre keményebben. Érzik a globális válság hatását, a magasabb megélhetési költségeket. Érzik, hogy milyen gyorsan hat a változás az életükre és a munkájukra – tette hozzá.  

Aggódnak a hírekben látható véget nem érő események miatt a Gázai övezetben kialakult tragikus helyzettől kezdve az Ukrajna elleni szüntelen orosz támadásokig. Egyszerűen nem ülhetünk ölbe tett kézzel arra várva, hogy elcsituljon ez a vihar – jelentette ki.

"Bebizonyosodott, hogy nincs idő, nincs hely a nosztalgiázásra. 

Most rajzolódnak ki a hatalomra épülő új világrendért folytatott küzdelem frontvonalai. Úgyhogy Európának nincs más választása, harcolnia kell a helyért egy olyan világban, ahol számos nagyhatalom vagy ambivalens, vagy nyíltan ellenséges Európával szemben. 

Egy olyan világban, amelyet birodalmi törekvések és birodalmi háborúk mozgatnak, ahol a függőségeket könyörtelenül, fegyverként használják fel. És mindezen okokból eljött az ideje egy új Európának" – szögezte le Ursula von der Leyen. 

Mint fogalmazott: Ez kell, hogy legyen Európa függetlenségének pillanata. Úgy vélem, hogy ez az Unió küldetése, hogy gondoskodjunk a saját védelmünkről és biztonságunkról, hogy átvegyük az irányítást a gazdaságainkat tápláló technológiák és energiaforrások felett. El kell döntenünk, hogy milyen társadalomban és demokráciában kívánunk élni. Nyitottnak lenni a világra és partnerségeket kötni a régi és új szövetségesekkel.

Végső soron az a lényeg, hogy megmaradjon a szabadságunk és hatalmunk ahhoz, hogy mi határozzuk meg a sorsunkat, és tudom, hogy képesek vagyunk erre. Már megmutattuk, hogy együtt mire vagyunk képesek, ha azonosak a törekvéseink, ha egységben cselekszünk és ugyanazzal a tenni vágyással tesszük. Nem is számolom már, hogy hányszor kételkedtek Európa képességeiben. Európa nem tudja ezt, nem tudja azt. A világjárvány, a helyreállítási terv, a védelem, Ukrajna támogatása, energiabiztonság és így tovább – emelte ki a bizottsági elnök. 

Mint mondta, Európa minden alkalommal egységesen lépett fel és sikerrel járt. Most ugyanezt kell tennünk. Ezért, tisztelt képviselők, a mai kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, egyszerű. Van Európának mersze ehhez a harchoz? Képesek vagyunk minél gyorsabban és egységesen cselekedni? Megvan-e Európában a kompromisszumhoz szükséges politikai akarat és politikai készség, vagy csak egymással akarunk harcolni. És közben megbénítanak bennünket a megosztottságok. Ezeket a kérdéseket mindnyájunknak meg kell válaszolni, minden egyes tagállamnak, a parlament összes képviselőjének és minden biztosnak. Az én szememben egyértelmű ez a választás, ezért a mai javaslatom lényege az egység a tagállamok között, egység az uniós intézmények között, egység a parlament Európa-párti demokratikus erői között.

Itt állok, készen állok a teljes biztosi testülettel karöltve, hogy önökkel együtt valósítsuk meg ezt az egységet, megerősítsük az Európa-párti demokratikus többséget, mert csak ez tudja az európaiak érdekeit képviselni – húzta alá.

Von der Leyen szerint a szabadságért és a függetlenségért küzd ma az ukrán nép minden nap.

A mai napon bejelenthetem, hogy Ukrajnával és más partnerekkel közösen egy nemzetközi koalíciós csúcstalálkozót szervezünk, amely az ukrán gyermekek hazatérésével foglalkozik. Minden elrabolt gyermeket haza kell juttatni – mondta. 

Hozzátette: A háborúnak le kell zárulnia igazságos és tartós békével Ukrajnának, mert Ukrajna szabadsága Európa szabadsága. Nem könnyű napirendre térni az Alaszkában történtek felett, de néhány nappal később Európa vezetői ellátogattak Washingtonba, hogy támogassák Zelenszkij elnököt és biztosítsák az elkötelezettségükről. Azóta tényleges előrelépés történt. Az elmúlt héten a Tettrekészek koalíciójának 26 országa bejelentette, hogy tűzszünet esetén kész részt venni a békét biztosító erők munkájában Ukrajnában, vagy adott esetben pénzügyileg hozzájárulni ahhoz.

Továbbra is támogatni fogjuk a háború befejezésére irányuló diplomáciai erőfeszítéseket. De mindannyian láthattuk, hogy mit ért Oroszország diplomácia alatt. Putyin nem hajlandó Zelenszkij elnökkel találkozni. Múlt héten Oroszország soha nem látott mennyiségű drónt és ballisztikus rakétát vetett be egyetlen támadásban. Tegnap egy donyecki faluban a nyugdíjukért sorban álló időseket érte rakétatámadás és több mint húszan életüket vesztették. És ma egy példátlan légtérmegsértést láttunk, több mint 20 orosz drón sértette meg Lengyelország légterét, Európa szolidáris és Lengyelország mellett áll – fűzte hozzá. 

Putyin üzenete világos, és a mi válaszunknak is világosnak kell lenni. Nagyobb nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön. Több szankcióra van szükségünk, most dolgozunk a 19. csomagon partnereinkkel együttműködve – hangsúlyozta.

Ugyanakkor több támogatásra van szükség Ukrajna számára. Senki sem tett Ukrajnaért annyit, mint Európa. Több mint 170 milliárd euró összegű katonai és pénzügyi támogatást nyújtottunk eddig, és többre lesz szükség. És nem csak az európai adófizetőknek kellene viselni ennek a terhét. Ez Oroszország háborúja, és ezért Oroszországnak kell fizetnie 

– tette hozzá. 

És éppen ezért kell sürgősen új megoldást kidolgoznunk arra, hogy Ukrajna háborús erőfeszítéseinek a finanszírozásához felhasználhassuk az orosz vagyoni eszközöket. Az orosz vagyoni eszközökhöz kapcsolódó készpénzegyenlegek révén jóvátételi hitelt tudunk nyújtani Ukrajnának. Ez nem érinti magukat az eszközöket, és a kockázatot pedig együttesen kell viselni. Ukrajna csak akkor fogja visszafizetni a hitelt, ha Oroszország megfizeti a jóvátételt.

A pénz viszont már most segíteni fogja Ukrajnát. De közép és hosszú távon is döntő fontosságú lesz Ukrajna biztonsága szempontjából. Például az egyik elsődleges biztonsági garanciaként hozzájárul az erős ukrán fegyveres erők finanszírozásához. Új programot fogunk javasolni, minőségi katonai előny nevet adtunk neki, és ez a program az ukrán fegyveres erőképességeit erősítő beruházásokat támogatja.

Kiemelte: vegyük például a drónokat. A háború előtt Ukrajnának egyetlen drónja sem volt. Ma az Ukrajna által használt drónok jelenleg az orosz felszerelések veszteségeinek több mint kétharmadát okozzák. Ez emlékeztet arra, hogy az emberi leleményesség ereje a nyitott társadalmakban mekkora, de azt is tudjuk, hogy Oroszország gyorsan felzárkózik az Irán által tervezett Sahed-drónok révén, és ráadásul kihasználja az ipari tömegtermelés előnyeit. Szombaton egyetlen éjszaka Oroszország 800 drónt lőtt ki Ukrajnára. Tehát a találékonyság segített megnyitni az utat Ukrajna védelme előtt – mondta.

Az ipari erőnket felhasználhatjuk Ukrajna támogatására a drónokkal folytatott hadviselés elleni küzdelemben. Segíthetünk, hogy Ukrajna találékonysága valódi harctéri előnnyé váljon, és mind Ukrajna mind Európa iparának javát szolgálja. 

Ezért azt is bejelenthetem, hogy Európa 6 milliárd eurót előre ütemez hitelekből és drónszövetséget köt Ukrajnával 

– közölte.

Ukrajna találékony, és most nagyobb léptékre van szüksége, amit együtt biztosíthatunk. Ukrajna megőrzi a lépéselőnyét, Európa pedig a sajátját megerősíti – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Hozzátette: Putyin háborús gazdasága a háború végével sem fog megállni. És ez azt jelenti, hogy Európának készen kell állnia arra, hogy vállalja a felelősséget saját biztonságáért. Természetesen a NATO mindig jelentős szerepet fog betölteni. De csakis egy erős és hiteles védelmi pozíció garantálhatja a biztonságunkat.Az elmúlt években történelmi eredményeket értünk el az Európai Védelmi Unió kiteljesítése terén – jelentette ki.

Most azon dolgozunk, hogy kedvezményeket biztosítsunk azoknak, akik támogatják Ukrajnát, vagy ukrán nyersanyagot vásárolnak, vagy ukrán terméket. Sürgős szükségletekre reagálunk ezzel a sürgős pénzügyi támogatással. A múlt héten a fronton lévő uniós országokba tett látogatásom során a saját szememen is láttam, hogy ők tudják a legjobban, hogy mekkora fenyegetést jelent Oroszország. És ez egyáltalán nem kétséges. Európa keleti szárnya tartja biztonságban Európa egész részét a Balti-tengertől az Északi-tengerig. És éppen ezért kell Európának beruháznia – mondta. 

Hozzátette: Ez azt jelenti, hogy el kell látnunk Európát független stratégiai eszközökkel. Be kell ruházni a valós idejű világmegfigyelésbe, hogy ne tévesszünk szem elől semmilyen haderőmozgást. Figyelembe kell vennünk balti barátaink kérését, és fel kell építenünk a kért drónfalat. Ez nem egy absztrakt elképzelés, ez a hiteles védelem alapja. Olyan közösen kifejlesztett és közösen alkalmazott és fenntartott európai képesség ez, amely valós időben tud reagálni úgy, hogy abszolút egyértelművé teszi a szándékainkat.

Európa a területének minden négyzetcentiméterét meg fogja védeni, hölgyeim és uraim – emelte ki.

Ursula von der Leyen szerint minden országban, ahol járt, ugyanazt az üzenetet hallotta, nincs vesztegetni való időnk. Tehát az Európai Tanács következő ülésén világos ütemtervet terjesztünk elő azért, hogy elindítsuk a közös európai védelmi projekteket. 2030-ra egyértelmű célokat tűzünk ki, és javasolni fogjuk továbbá az európai védelmi szemeszter létrehozását, mert 2030 holnap van, Európának azonban a jelenben kell felkészülnie.

Amikor a függetlenségről beszélünk, azt értjük alatta, hogy mi magunk döntünk a sorsunkról. Ezért harcol most Ukrajna, és ez minden európai polgárt megillet. Mert Európa egy eszme, a szabadság és az együttes erőeszméje. Ez az eszme vezérelte az 1989 utáni nemzedéket, amikor a Kelet és Nyugat egyesült. És ez az eszme most is ugyanolyan erős, mint akkor. És ezért hozzuk közelebb a jövőbeli tagállamokat az uniónkhoz beruházásokkal, a reformok támogatásával, az egységes piacba való integrációval. És ezt az érdemeken alapuló folyamatot a megfelelő ütemben kell továbbvinnünk, mert csakis egy egységes és egy – azt mondaná, újraegyesített Európa lehet független Európa. Nagyobb és erősebb Unió jelenti mindannyiunk számára a biztonsági garanciát – húzta alá a bizottsági elnök.

És mert Ukrajna, Moldova, a Nyugat-Balkán számára a jövő a mi Uniónkban van, ezért valósítsuk meg Európa következő újraegyesítését

– fogalmazott Ursula von der Leyen.

Ami Gázában zajlik, megrázta a világ lelkiismeretét. Azt látjuk, hogy élelemért könyörgő embereket ölnek meg. Anyákat látunk, akik élettelen csecsemőjüket tartják a karjukban. Ezek a képek egyszerűen katasztrofálisak. És ezért nagyon egyértelmű üzenettel akarok kezdeni – tért rá a közel-keleti helyzetre a bizottsági elnök.

A szándékosan előidézett éhínség soha nem lehet háborús fegyver. A gyermekek érdekében az emberiség érdekében ennek véget kell vetni – tette hozzá.

Az izraeli kormány legszélsőségesebb minisztereinek erőszakra uszító intézkedéseit és nyilatkozatait is láttuk. És mindez azt jelzi, hogy egyértelműen a kétállami megoldás aláásására törekednek, arra, hogy meghiúsítsák azt, hogy a jövőben létrejöjjön egy életképes palesztin állam, és ezt nem hagyhatjuk – üzente Von der Leyen.

Hozzátette: fájdalmas számomra ezeket a szavakat kimondani. Azt kérdezik, hogy mennyivel súlyosabb dolgoknak kell még történnie ahhoz, hogy egységesen legyünk képesek reagálni. Én ezt megértem, mert elfogadhatatlan, ami Gázában történik. És mert Európának úgy, mint korábban, most is vezető szerepet kell vállalnia.A pénzügyi támogatás és humanitárius segítség, amit nyújtunk, sokkal több, mint bármely másik partner által nyújtott segítség. Az életképes palesztin hatóság iránti elkötelezettségünk tartja életben a kétállami megoldás lehetőségét. És másokat is rá kell vennünk a sürgős intézkedésekre a régióban is és azon túl is. De természetesen Európának többet kell tennie – mondta. 

Hozzátette: Számos tagállam önállóan tett lépéseket, és a magunk részéről javasoltuk a Horizont program keretében nyújtott finanszírozás részleges felfüggesztését, de ez a javaslat azonban elakadt többségi támogatás hiányában. Ezen abszolút változtatnunk kell, nem engedhetjük meg magunknak, hogy cselekvésképtelenné váljunk. Ezért fogok javaslatot tenni egy intézkedéscsomagra, amely lehetővé teszi a továbblépést. Először is a Bizottság mindent meg fog tenni, amire önállóan lehetősége van.Fel fogjuk függeszteni az Izraelnek nyújtott kétoldalú támogatásunkat, és le fogunk állítani minden kifizetést ezeken a területeken anélkül, hogy ez befolyásolná az izraeli civil társadalommal folytatott munkánkat.

Másodszor két további javaslatot is a Tanács elé terjesztünk. Szankciókat fogunk javasolni a szélsőséges miniszterekkel és az erőszakos telepesekkel szemben

– jelentette be.

Emellett javaslatot fogunk tenni arra is, hogy a kereskedelemmel kapcsolatos ügyekre vonatkozó társulási megállapodást részlegesen függesszük fel.

Tisztában vagyok azzal, hogy nehéz lesz többséget találni. És azt is tudom, hogy bármit is teszünk, az egyáltalán túl sok lesz, mások számára pedig túl kevés. De mindannyiunknak vállalnunk kell a saját felelősségünket. A Parlamentről, a Tanácsról, akár a Bizottságról beszélek – szögezte le Ursula von der Leyen. 

Kiemelte: Harmadsorban, jövő hónapban létre fogunk hozni egy adományozó csoportot a palesztinok támogatására, és ezen belül egy célzott eszközt a Gázai övezet újjáépítésére. Ez egy nemzetközi szintű erőfeszítés a regionális partnerek részvételével, és a Franciaország és Szaúd-Arábia által szervezett New York-i konferencia lendületére épít majd.

Az izraeli nép régi barátja vagyok. Tudom, hogy a Hamász terroristái által elkövetett borzalmas merényletek október 7-én mennyire megrázták a nemzetet. A túszokat a Hamasz terroristái most már több mint 700 napja tartják fogva október 7-e óta. Ez a 700 nap fájdalmat és szenvedést jelent. Sem most, sem a jövőben nem lehet a Hamásznak helye, mert terroristák, akik el akarják pusztítani Izraelt. És eközben a saját népüket is terrorizálják, túszul ejtették a saját népük jövőjét. Európa célja mindig is ugyanaz volt a tényleges biztonság Izrael számára, és biztonságos jelen és jövő valamennyi palesztin számára – fogalmazott az Európai Bizottság elnöke. 

Hozzátette: Ez azt jelenti, hogy a túszokat szabadon kell engedni és biztosítani kell a humanitárius segélyek bejutását, és azonnali tűzszünetre van szükség. Azonban hosszabb távon az egyetlen reális béketerv a kétállami megoldáson alapul. Hogy egymás mellett éljenek békében és biztonságban. Ahol Izrael biztonságban van, életképes a Palesztin Hatóság és a Hamász fenyegetését felszámolták. Európa mindig is ezt támogatta, és itt az idő, hogy egységben ezt segítsük megvalósítani.

Az Európa helyzetéről szóló beszéd és a versenyképesség Európa középpontjában áll – mondta.

Európa függetlensége attól függ, hogy képes lesz-e megőrizni versenyképességét a jelenlegi viharos időkben is. Mindenünk megvan, ami ahhoz szükséges, hogy prosperáljon Európa az egységes piactól a szociális piacgazdaságig. Azonban tudjuk, hogy erős gazdasági és geopolitikai ellenszélben kell küzdenünk. És megtapasztalhattuk, hogy hogyan használhatók fel ellenünk a függőségeink. Ezért jelentős beruházásokat fogunk eszközölni a digitális és tiszta technológiákban – hangsúlyozta.

A kínálati oldalon el fogunk indítani egy csomagot, ami 1,8 milliárd eurót tesz lehetővé, hogy az akkumulátorgyártást fellendítsük Európában. Az akkumulátorok elengedhetetlenek, más tiszta technológiák, különösen az elektromos autók előmozdításához. 

Tehát ez a függetlenségünk, a gazdasági függetlenségünk szempontjából rendkívül fontos. Ami a keresleti oldalt illeti, a tiszta technológiáknak vezető szerepe kell, hogy legyen Európában, és ezért egy Made in Europe Európában készült kritériumot fogunk bevezetni a közbeszerzések terén – tette hozzá.

Azt tesszük, amit tennünk kell, dekarbonizálnak, és ezért jutalmaznunk és motiválnunk kell az iparágainkat, ha nem így teszünk, akkor kénytelenek leszünk majd importálni, importálni acélt az autógyáraink számára, vagy műtrágyát a gazdák számára. És ez azt jelentené, hogy másoknak ki vagyunk szolgáltatva, másokon múlna, hogy milyen árú, mennyiségű és minőségű termékeket tudunk megvenni. Gondoljunk csak az acél vagy más fémekre. A globális túlkapacitás miatt folyamatosan csökken az árrés, és alig marad lehetőség a prémiumok kifizetésére.

Von der Leyen szerint sok család számára nehezek voltak az elmúlt idők.

Kiemelte, láttuk, hogy emelkedtek az árak, láttuk, hogy az emberek milyen áldozatokat kellett hozzanak, hogy kijöjjenek a fizetésükből. Itt már a legalapvetőbb társadalmi igazságosságról van szó, és ezért sürgős, hogy egy ambiciózus szegénység elleni uniós stratégiát fogadjunk el. Kidolgozzuk a tervünket, amelynek célja a szegénység felszámolása 2050-re. Ezt a tervet egy gyermekgarancia fogja kiegészíteni, ami a gyermekeket védi majd a szegénységtől. Emellett elő fogunk terjeszteni egy sor csomagot, amelyek a megfizethető megélhetésre vonatkoznak és az életminőségre. 

Amikor versenyképességről és függetlenségről beszélünk, nem beszélhetünk anélkül ezekről, hogy az Egyesült Államokat ne említenénk. Sok mindent hallottam már. A nyáron aláírt megállapodásról megértem az első reakciókat. De hadd legyek most annyira világos, amennyire csak tudok – közölte.

Az Egyesült Államokkal fennálló kereskedelmi kapcsolataink a legfontosabbak. Több mint 500 milliárd eurónyi árut exportálunk minden évben az USA-ba, több millió ember munkahely függ ettől a kapcsolattól, és a bizottság elnökeként soha nem tenném kockára emberek munkáját vagy megélhetését. Ezért kötöttünk olyan megállapodást, ami garantálja az iparágaink számára a piacra jutást az USA-ban. 

Gondoskodtunk arról, hogy Európa lehető legjobban jöjjön ki ebből a megállapodásból

– rögzítette.

Nem hiszek a vámokban. A vám egy adófajta, de a megállapodás kulcsfontosságú stabilitást biztosít az USA-val fenntartott kapcsolatainkban egy olyan időszakban, amelyet a globális bizonytalanság fémjelez.

Milyen következményekkel járna egy teljes körű kereskedelmi háború az USA-val – tette fel a kérdést Von der Leyen. Képzeljék csak el, micsoda káosz alakulna ki.

A jogállamiság tiszteletben tartása elengedhetetlen az uniós alapok igénybevételéhez most és a jövőben is – húzta alá a brüsszeli vezető.

Az információmanipuláció és a dezinformáció erősödik, és ez megosztja társadalmainkat. Nemcsak az igazságba vetett hitet, hanem magát a demokrácia iránti bizalmat is gyengíti. Ezért égető szükségünk van az európai demokrácia pajzsra, jobb kapacitásra van szükségünk, hogy az információmanipulációt észleljük, dezinformációt, ezért létre fogunk hozni egy új központot, a demokratikus reziliencia európai központját, ahol összegyűjtjük a szakértelmet és a kapacitást a tagállamok és a szomszédos országok részéről, jelentette ki.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések