Egy 18 és 16 éves lány látta az esetet. Enyhítésért fellebbezett a szeméremsértést elkövető hajdú-bihari férfi
A Debreceni Járásbíróság szeptember 9-én, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki magát két fiatal lánynak mutogatta Balmazújvárosban, szeméremsértést követett el – számolt be róla a Debreceni Törvényszék.
Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot. Az ügyészség beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a férfival szemben mértékes indítványt tett a büntetés tartalmára vonatkozóan.
A 28 éves vádlott a vádirattal egyezően elismerte bűncselekmény elkövetését, a tárgyaláshoz való jogáról pedig lemondott, amit a bíróság elfogadott.
A járásbíróság a 28 éves férfit szeméremsértés vétségében mondta ki bűnösnek, ezért őt – az ügyészi mértékes indítvánnyal egyezően – 70 nap elzárásra ítélte és végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba.
Fiatal lányokkal szemben követett el szeméremsértést
Az ítélet szerint a 18 és a 16 éves lányok 2024. augusztus 10-én 5 óra körül megjelentek a balmazújvárosi vasútállomás utasvárójában, ahol a helyszínen már ott tartózkodott a vádlott is. A férfi 6 óra körül kiment az utasváró mellékhelyiségébe, majd miután onnan visszatért leült egy padra, a két lánnyal srégen szembe. Ezt követően a nemi szervét ruházatából elővette és nemi vágyának kielégítése végett önkielégítést végzett, miközben a fiatal lányokat nézte.
A két lány észlelte a férfi tevékenységét és kiszaladtak az utasváróból, majd egy ott dolgozónak jelezték a cselekményt. A vádlott közben a helyszínről távozott, azonban őt a rendőrök a kapott személyleírás alapján azonosították és elfogták.
Mint kiderült korábban hasonló bűncselekmény miatt őt a Debreceni Járásbíróság már elítélte, a felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje pedig nem telt el eredményesen.
A bíróság ítélete nem jogerős, azt az ügyészség tudomásul vette, azonban a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezett. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.
0 Megjegyzések