A rendőrség hivatalos közleményben szólította fel a környéken lakókat, hogy ne lépjenek ki egyedül az utcára.
Újra felbukkant az a beteges vágytól fűtött alak, aki egymás után támadja meg a mit sem sejtő nőket az angliai Derbyshire egyik csendes lakónegyedében.
A rendőrség valóságos hajtóvadászatot indított a férfi után, aki közel két éve tartja rettegésben a környéken élő asszonyokat. A hatóság információi szerint egyik áldozatát brutálisan megerőszakolta, másik hárommal pedig a nyílt utcán fajtalankodott – írta a Daily Star.
Legutóbb február 16-án csapott le, délelőtt 11 órakor. Neve elhallgatását kérő áldozata azóta sem tudta feldolgozni a történteket.
A hatóság a történtek után egy fotót is közölt az elkövetőről, majd egy hivatalos közleményben figyelmeztette a környékbelieket a veszélyről.Arra kérték a lakótelepen élő nőket, hogy semmiképp se lépjenek ki egyedül az utcára és ha felismerik a képen látható férfit, azonnal értesítsék a rendőrséget - írja a ripost.hu.
Ha érdekesnek találtad a bejegyzés, kérjük oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
0 Megjegyzések