A járőrözéstől az orvlövészek levadászásáig mindent gyakoroltak.
Több hetes felkészülés előzte meg azt a nagyszabású hadgyakorlatot, amelyet a hadházi lő- és gyakorlótéren tartott szerdán a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár. A Koszovóba induló KFOR–16 kontingens tagjai az eddig elsajátítottakról adtak számot.
Ottjártunkkor éppen a tömegkezelésről tanultakat mutatták be: hőzöngőket kellett megfékezni. A lázongókat szimulálók elé felsorakozó katonák először felszólították az összegyűlteket, hogy oszoljanak szét, majd, miután azok folytatták az agresszív viselkedést, a hangadókat kiemelve szervezetten és fegyelmezetten visszakényszerítették a botokkal és Molotov-koktélokkal felfegyverzett tömeget a hevenyészett barikádok mögé, majd végül teljesen kiűzték őket a műveleti területről.
Februártól, több mint 300-an
– A koszovói kiküldetés nagyon sokrétű felkészültséget igényel, hiszen a jelenlétfenntartó járőrözés mellett készen kell állni válsághelyzetek kezelésére is, amelyre sajnos elég gyakran volt példa odakint – avat be a látottakba dr. Lippai Péter ezredes, dandárparancsnok-helyettes. – Az egyik ilyen tipikus szituáció a tömegkezelés, amely egy műveleti területen más szabályok alapján történik ahhoz képest, amit a rendőrség alkalmaz itthon.
A gyakorlat két napig tart, ami azt jelenti, hogy éjszakai konfliktusokat is meg kell oldani. Február 19-től több mint háromszáz katonánk fog kiutazni több lépcsőben Koszovóba, a kontingens jelentős hányadát a debreceni 39-es lövészzászlóalj alkotja. A küldetés előreláthatólag 6-7 hónapig tart, bár mindig az adott műveleti helyzet dönti el, hogy mikor van lehetőség a lehető legkisebb kockázattal megoldani a váltást – fogalmazott a dandárparancsnok-helyettes.
A huszárok alkonya
A magyar kultúra napja alkalmából Nyíregyházi huszárok az I. világháborúban címmel nyílt kiállítás a Vay Ádám kiképző bázison. Az ünnepélyes megnyitón Bene János múzeumigazgató elárulta, a magyar és lengyel nyelvű tárlat vezérgondolata az volt, hogy bemutassák azt a korszakot, amikor a huszárság szerepe kezdett visszaszorulni.
– A huszárokat eredetileg felderítésre és gyors lefolyású akciók végrehajtására hozták létre, és ez a fegyvernem több mint 500 évig számos legendás győzelmet és dicsőséget szerzett hazánknak. Sajnos az első világháború kirobbanásával és a technika fejlődésével a huszárság jelentősége kezdett visszaszorulni, hiszen a mutatós atillák, menték a fényes gombokkal sajnos kiváló célpontot nyújtottak a géppuskáknak – fogalmazott az igazgató.
Forrás
Forrás
0 Megjegyzések