Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Még csak flörtölünk a Flirt vonatokkal

Decembertől közlekednek Budapestről Békéscsabára, illetve a megyeszékhelyről a fővárosba az úgynevezett elővárosi vonatok. Az utasoknak tetszenek a Flirt-ök, de azért néhány dolog miatt némi hiányérzet is marad bennük.
— Nekem kifejezetten tetszik ez a típus — értékelte Tihanyi János tegnap, nem sokkal a szerelvény indulása előtt a Flirt motorvonatot. A másodéves békéscsabai egyetemista éppen vizsgázni utazott Budapestre, ahol közgazdásznak tanul.

— Csendes és kulturált, kicsit úgy érzi magát az ember, mintha egy más világba csöppent volna — ecsetelte. — Sajnos, nem egyszer akadt már olyan, hogy más vonaton elég kényelmetlenül töltöttük el a mintegy két és fél órás utat. Ilyen szinten ez viszont tényleg felüdülés. Amikor csak tehetem, szívesen megyek ezzel a járattal.

A 20 éves fiatalember elmondta, hogy Budapest környékén lakó barátaihoz korábban is utazott már Flirttel a fővárosból.

— Bevallom, akkor nem igazán hittem, hogy valaha Békéscsabáról is eljuthatok ilyen módon a fővárosba — tette hozzá. — Ha egyetlen apróságot hibaként el tudok mondani, az az, hogy a két és fél óra alatt könnyen elüli magát az ember, egy idő után kicsit kényelmetlenné válnak az ülések. Nyilván ezt a típust eredetileg nem ilyen hosszú útra találták ki, de — mivel általában nincsenek sokan ezen a szerelvényen —, mindig jut arra lehetőség, hogy felálljunk egy kicsit kinyújtóztatni magunkat. Szerintem megéri. Hallottam, hogy valakinek nem tetszik, de úgy érzem, összességében rendben van ez így.

Azt a megye és a régió talán legismertebb vasúti blogja, a Viharsarok Vasútja Facebook oldalán olvashattuk, hogy a Flirt hétköznaponként Budapestről, a Keleti pályaudvarról 8.10-kor indul és 10.40-kor érkezik Békéscsabára. A megyeszékhelyről 12.19-kor kel útra, és menetrend szerint 14.50-kor fut be a Keletibe. Az oldal már a bevezetés előtti posztjában beszámolt arról, a vonat előnyei közé tartozik egyebek mellett, hogy csendes, klímás, korszerű és higiénikus mellékhelyiséggel rendelkezik, illetve például akadálymentes ki- és beszállásra, valamint kerékpárszállításra egyaránt alkalmas. Hátrányként említették, hogy alapból elővárosi közlekedésre készült, így hosszú távon kényelmetlenek az ülések.

— Először kicsit tamáskodva fogadtam ezeknek a vonatoknak a bevezetését a Békéscsaba-Budapest vonalra — osztotta meg véleményét Tóth Tamás. A 64 éves nyugdíjas pesti barátaihoz látogatott el, és választotta ehhez a 12.19-kor induló járatot. Mint elárulta, ő sem először utazott ezen a típuson.
— A legjobb persze az lenne, ha folyamatosan a legkorszerűbb távolsági közlekedésre kifejlesztett vonatokon utazhatnánk, de attól tartok, hogy erre még várni kell — folytatta. — Azt gondolom, hogy a kis előrelépéseket is meg kell becsülni, ez a típus pedig talán nem is olyan kis fejlődés. Kétségtelenül egy-másfél óra után kezd feszengeni az ember az üléseken, de fel lehet állni, majd visszaülni. Egy ismerősöm egyszer mesélte, hogy gond volt a fűtéssel. Nekem szerencsére ilyen tapasztalataim nincsenek. Remélem, ezután sem lesznek. Összességében elégedett vagyok. Hosszú távon pedig jó lenne, ha a megyét érintő vasúti fejlesztések, a szerelvényekben is egyre inkább megmutatkoznának. Talán megéljük...

Olvasói vélemények

A több mint 43 ezer követőt számláló Beol.hu hírportál Facebook oldalán olvasóink is elmondták véleményüket a járatról, nem sokkal annak elindulását követően. A többség pozitívan nyilatkozott, akadt például, aki így fogalmazott: „A napokban jöttem haza Pestről, azt hittem, hogy nem jó vonatra szálltam, annyira szokatlan volt, hogy tiszta, újszerű és kényelmes!”

Persze akad ellenvélemény is: „Addig kényelmes, amíg nem foglalt a szemközti ülés. Ha telt ház van, nem túl komfortos, főleg, ha 2 óránál is hosszabb az út.”

Persze, többen nem hagyták ki a lehetőségét, hogy szorgalmazzák a meglévő vonatok fejlesztését

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések