Saját húga rángatta bíróság elé édesapjuk halála után Keresztes Tibort, azaz Cintulát, hazánk első DJ-ét. A férfi annyira felzaklatta magát a tárgyaláson, hogy megállt a szíve és újra kellett éleszteni.
Elmondása szerint testvérével mindig is rossz volt a kapcsolatuk, és a lány most került elő, hogy nemrég elhunyt édesapjuk – szeretette volna, ha neki is jut a hátrahagyott pénzből, és bíróság elé vitte az ügyet.
Cintulát hatalmas meglepetésként érte a szívmegállás, sosem betegeskedett és mindig is kiegyensúlyozott életet élt - írja a Bors Online.
- Azt sem tudtam mit kell csinálni, még sosem voltam bíróságon. Akármit mondtam, az nem érdekelt senkit, a húgom pedig összevissza hadovált. Rettenetesen felhúztam magam, aztán egyszer csak elsötétült minden, és egy kórházi ágyon ébredtem fel. – emlékszik vissza Cintula, aki jelenleg egy budapesti kórházban lábadozik és valószínűleg idővel teljesen felépül majd.
A DJ azt is elmondta, hogy valószínű a mentősök gyorsaságának köszönheti, hogy még él, ugyanis nagyon rövid idő alatt a helyszínre értek és újraélesztették, de reméli, hogy nem kell sokáig a kórházban maradnia, és hogy minél hamarabb zenélhet.
0 Megjegyzések