Egy vallomás szerint az MSZP-s Baja Ferenc is kapott harmincmillió forint vesztegetési pénzt
Baja Ferenc, az MSZP egykori nagyágyúja is kapott azokból a vesztegetési pénzekből, amelyekből j…
Baja Ferenc, az MSZP egykori nagyágyúja is kapott azokból a vesztegetési pénzekből, amelyekből j…
Fuzik Zsolt vallomásában azt mondta, Baja Ferenc korábbi MSZP-s nagyágyú is kapott tőle kenőpénz…
Szerda délelőtt felfüggesztette az Országgyűlés Molnár Zsolt MSZP-s képviselő mentelmi jogát. …
Az MSZP szerdai országos elnökségi ülésen Baja Ferenc bejelentette, hogy lemond minden pártt…
A Duna Aszfalt elkészült az 55-ös főút utolsó hiányzó szakaszának fejlesztésével. Kedden d…
Augusztus 22-én csütörtökön a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt váda…
Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-…
Újraindult a vonatközlekedés Baja és Mátéházapuszta között, a menetrend fokozatosan áll helyre…
Baja város polgármestere: Nyirati Klára E-mail: polgarmester@bajavaros.hu Önkormányzat: Cím: 6…
Az új Országgyűlésnek kell majd döntenie Molnár Zsolt (MSZP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.…
Pikáns rendezvény vendége volt Baja momentumos polgármestere, Nyirati Klára. A Nők a politikába…
Ma délelőtt Anonymous újabb felvételt juttatott el a sajtóhoz. A hanganyag ismét a baloldal korr…
Vonattal ütközött egy autó Baja közelében pénteken, a sofőr meghalt. A baleset miatt szünetel …
Kétszáznyolc kilométeres gyorsasági szakasz is várja a tizenhatodik HunGarian Baja tereprali f…
A Magyar Nemzet egy szombati összeállításában részletesen tárgyalta, hogy a Karácsony Gergely …
Az Országgyűlés csütörtökön döntött Zugló országgyűlési képviselőjének, Tóth Csabának a mentelmi…
A Dakar-ralit is megjárt versenyzők és több Európa-bajnok mellett a tereprali legjobb magyar k…
Joan Nani Roma nyerte az autósoknál a 15. Hungarian Baja terepralit, melyet pénteken és sz…
Kijev politikai fegyverként használja a magyar energiaellátást. Orbán Balázs élesen bírálta Magy…
Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében Tovább olvasom
OK