Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A korrupt szoci Baja Ferenc minden tisztségéről lemondott


Az MSZP szerdai országos elnökségi ülésen Baja Ferenc bejelentette, hogy lemond minden párttisztségéről és az elkövetkező időszakban a háttérben segíti a párt munkáját.

Az MSZP szerdai országos elnökségi ülésen Baja Ferenc bejelentette, hogy lemond minden párttisztségéről és az elkövetkező időszakban a háttérben segíti a párt munkáját. Ez azt jelenti, hogy nem vesz részt az országos elnökség munkájában, már nem elnökhelyettese a párt választmányának, lemondott a párt Szociális Demokráciáért platform elnöki posztjáról, tudta meg az atv.hu Komjáthi Imre pártelnöktől. 

A lap először azt követően kereste meg Komjáthi Imrét, hogy … vádat emeltek Baja Ferenc – és további három, egykor befolyásos szocialista politikus – ellen. A hír kapcsán Komjáthi akkor azt mondta, hisznek az ártatlanság vélelmében, valamint a magyar bíróságok hatékony és független munkájában, ám „azoknak, akiket ilyen helyzetbe hoz az élet, háttérbe kell húzódniuk mindaddig, amíg nevük tisztázása meg nem történik".

Mivel a „háttérbe húzódás" a mások három szocialista politikus, Tóth Csaba, Molnár Zsolt és Horváth Csaba esetében már korábban megtörtént, Baja Ferenc személye maradt kérdéses – egészen a mai országos elnökségi ülésig.

Mint ismert, a Központi Nyomozó Főügyészség üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel és befolyással üzérkedéssel vádolja az első rendű vádlott Horváth Csaba volt szocialista zuglói polgármestert, a másodrendű vádlott Tóth Csaba volt szocialista országgyűlési képviselőt, a harmadrendű vádlott Jelen Tamást, a Fidesz zuglói választókerületi elnökét, a negyedrendű vádlott Sz. Zoltánt , a SIS Parking Kft. ügyvezetőjét, az ötödrendű vádlott B. Lászlót, az újbudai önkormányzat városgazdálkodási igazgatóját, a hatodrendű vádlott Baja Ferenc korábbi szocialista minisztert és Molnár Zsolt szocialista országgyűlési képviselőt, az MSZP korábbi pártigazgatóját.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések