Már több mint 20 ezer család telepíthet napelemet és energiatárolót a Napenergia Plusz Program támogatásával
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombati közleményében számolt be arról, hogy meghaladta a hú…
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombati közleményében számolt be arról, hogy meghaladta a hú…
Magyarországon a harmadik legnagyobb a világon a napenergia aránya az áramtermelésben – közölt…
Három pillérből álló, 15 milliárd forintos turisztikai támogatási programcsomagot jelentettek …
A Honvédelmi Minisztérium csütörtöki közleménye alapján a kormány határozatának értelmében tám…
Kiírták a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói munkakörének ellátásáról szóló pályázatot. A pozíció…
Már véleményezhető a Közúti elektromos jármű beszerzés támogatása vállalkozásoknak című pályáza…
A helyettes államtitkár emlékeztetett arra is, hogy a központi költségvetés 2019 óta folyamatosa…
Az elbíráló bizottságnak harminc napja van javaslatot tenni, mert a végső döntést Csák János kul…
Célja, hogy segítse a fiatal formatervezők szakmai fejlődését, piacra lépését, elhelyezkedését, …
Azokat az 5–8. évfolyamos tanulókat kívánják elismerni, akik a 2021–2022-es tanévben kimagasló t…
Vincze Máté arra biztatta a fiatalokat, hogy továbbra is keressék a hősöket Az '56-os szaba…
Hajdúszoboszló polgármestere: december 13-án átvette Pajna Zoltántól, a Hajdú-Bihar Megyei Önkor…
Jámbor András párjának a neve is felmerül a tavalyi közösségi költségvetési pályázat győztese ka…
Több mint 330 kutató és kutatócsoport nyert összesen 12 milliárd forint támogatást az elkövetkez…
Tárgyanimációs kisfilmekkel lehet jelentkezni a Trafó Kortárs Művészetek Háza Gondolat Generátor…
Alkotói pályázatot hirdet a gyerekek számára a BKV, a Gördülő játszóház címet viselő kiírásra a …
Március 28-ig meghosszabbítják a jelentkezést a Kreatív Karantén című pályázatra, amelyet szociá…
A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében 25 milliárd forintos keretösszeggel, határon átnyúló fe…
Kistermelők termelési és értékesítési lehetőségeit javítja egy 5,5 milliárd forint keretössze…
A Nemzeti Filmintézet (NFI) 1,3 milliárd forint támogatást fordít arra, hogy nyáron a színháza…
Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében Tovább olvasom
OK