Több mint 330 kutató és kutatócsoport nyert összesen 12 milliárd forint támogatást az elkövetkező 3 vagy 4 évre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett alapkutatási pályázatokon - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.

A közleményben ismertetik, hogy az idén három kategóriában összesen 1338 érvényes pályázat érkezett 46,6 milliárd forintnyi támogatási igénnyel.

A kutatói életpálya elején álló - a tudományos fokozatot legfeljebb 12 éve megszerzett - pályázók számára a Posztdoktori kiválósági program és a Fiatal kutatói kiválósági program kategóriájában idén összesen 5,7 milliárd forint állt rendelkezésre, és ebből 180 projekt nyert támogatást.

A Kutatási témapályázat alprogramban a már tapasztaltabb kutatók és az általuk vezetett kutatócsoportok igényelhettek támogatást sikeres alapkutatási témájuk továbbviteléhez, vagy éppen új, ígéretes témák kidolgozásához. Ebben a kategóriában 157 projekt indulhat el, összesen 6,3 milliárd forint támogatással.

Az OTKA-program foglalja magába a nemzetközi - kétoldalú magyar-osztrák és magyar-szlovén - kutatói együttműködésben megvalósuló projektekre igényelhető támogatásokat is, de ezek eredményhirdetése csak a társfinanszírozó külföldi partnerintézmény döntése után várható. Ez a közeli jövőben további 900 millió forinttal támogatja majd a hazai kutatói közösséget - írja az NKFIH.

Rámutatnak arra, hogy a koronavírus okozta válsághelyzetben is tovább nőtt a kutatói életpálya különböző szakaszaira kiírt OTKA-pályázatok keretösszege, hiszen a kutatások támogatására minden eddiginél nagyobb szükség van. Míg 2019-ben mintegy 9,5 milliárd, idén már közel 12 milliárd forint támogatja a kutatási témapályázatokat, valamint a posztdoktorok és a fiatal kutatók kiválóságát. A kutatók pályázói kedve évek óta töretlenül emelkedik, idén csaknem négyszeres volt a túljelentkezés az OTKA-programokra. Ezen belül a kutatói utánpótlást jelentő fiatalabb generációk is egyre aktívabbak, 2018-hoz képest 50 százalékkal nőtt a posztdoktori és fiatal kutatói pályázatok száma. A nyertesek 39 százaléka 40 év alatti, köztük a legfiatalabb 29 éves.

A 2021. szeptember 1. és december 1. között induló nyertes projektek egyszerűsített adminisztrációval, rugalmasabb költségelszámolással valósulhatnak meg, hogy a kutatók elsősorban a kutatási eredményekre koncentrálhassanak, és minél hatékonyabban használhassák fel erőforrásaikat. Cserébe a támogatott projekteknek nagy hangsúlyt kell fektetniük a publikációs teljesítményre és a támogatással elért eredmények láthatóságára - tájékoztatott az NKFIH.