Orbán: Ki kell söpörni ezeket a szervezeteket, és fel kell számolni az egész Soros-hálózatot
A péntek reggeli rádióinterjúban hangsúlyozta a kormányfő: jogilag lehetetlenné kell tenni ezekn…
A péntek reggeli rádióinterjúban hangsúlyozta a kormányfő: jogilag lehetetlenné kell tenni ezekn…
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megvizsgálta a Magyarországon is médiakampányt folytató, The Easte…
A Hyatt Hotels vagyonának örököse szerint a Democracy Alliance hozzájárult „a demokrácia hanyatl…
Közös közleményben tiltakozik több mint száz civil szervezet a szuverenitásvédelmi törvény beve…
Korábban a Napi Újság is beszámolt arról, hogy az amerikai pénzemberhez, Soros Györgyhöz köthető…
A Momentum Mozgalom politikai szövetségesként tekint a Soros György által támogatott és a helyi …
A Korányi Dávid vezette Action for Democracy Lengyelországban is elkezdte finanszírozni azokat a…
Kiderült, hogy mind az Átlátszó Erdélynél dolgozó Szabó Tünde, mind a projektet a szélsőbalos Mé…
A diáktüntetések mögött álló Egységes Diákfront nevű, hivatalosan nem bejegyzett szervezet égisz…
Erdélyi Péter ezentúl külső tanácsadóként működik együtt. A Media1 észrevette, hogy a 444 és a L…
Most az újratervezés zajlik, mert úgy látszik, hogy az eddigi forgatókönyv nem működött A Soro…
A C40 szervezet száz polgármestere 2030-ig be akarja szüntetni a marhahús és a sajt fogyasztás…
David Pressman megint nem bírta ki: cinikusan reagált Orbán Viktor Twitter-bejegyzésére, miközbe…
Több nagyvárosban is megugrott a bűnözés, miután Soros György által fizetett szervezetek által t…
Budapest és Pécs után Debrecenben nyitotta meg legújabb irodáját a Társaság a Szabadságjogokért …
Tisztázatlan feltételrendszer alapján jutott komoly uniós pénzekhez egy magát függetlennek mond…
Szurovecz Illés megint nagyot ment. A Soros-blog ügynöke Gulyás Gergelyt 8 percben faggatta az …
Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében Tovább olvasom
OK