Sajtótájékoztatót tartott az FBI Charlie Kirk, az ismert konzervatív politikai aktivista meggyilkolása után helyi idő szerint csütörtök reggel. A 31 éves férfit szerdán előadása közben gyilkolták meg a Utah Valley Egyetemen.
A CNN tudósítása szerint közölték, hogy megtalálták a gyilkos fegyvert, egy nagy teljesítményű vadászpuskát, erre egy erdős területen bukkantak rá. Behatárolták, hol menekült el a rendezvény helyszínéről, és azt is kiderítették, merrefelé mozgott az épületben.
Az elkövetőről annyit mondtak, hogy egyetemista korú fiatal, aki után hajtóvadászatot indítottak. Azt is hozzátették, hogy jó minőségű videófelvételük van a gyanúsítottról, de egyelőre még nem azonosították.
Donald Trump „Amerika sötét pillanatának” nevezte a gyilkosságot, és a „radikális baloldal” retorikáját tette felelőssé a politikai erőszakért. Vance alelnök azt írta, hogy Utah-ba utazik, és nem vesz részt a szeptember 11-i megemlékezéseken.
0 Megjegyzések