Újabb adással jelentkezik a Harcosok órája, amelyben ma Kovács Zoltán és Menczer Tamás lesznek a műsorvezető Német Balázs vendégei.
Egyetlen módja van előrelépni, amit a magyar miniszterelönk már három éve mond: le kell ülni egymással és beszélgetni kell – fogalmazott Kovács Zoltán a Harcosok órája keddi adásában Donald Trump és Volodimir Zelenszkij washingtoni találkozójáról. A Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, hogy az európaiknak egy háborúpárti álláspontból kell most visszatérniük a béke oldalára.
Kiemelte, hogy Orbán Viktor gyakorlatilag egyedüliként állt ki a háború kirobbanása óta a béke mellett.
Az
államtitkár véleménye, hogy minden egyes perccel, amit tárgyalással
töltenek, közelebb kerülünk a békéhez. Minél hamarabb kezdik el a világ
vezetői a párbeszédet, annál nagyobb az esély – jegyezte meg a
békemegállapodás kapcsán.
Hecckmpány a nemzeti ünnep ellen
Kovács Zoltán az augusztus 20-i tűzijátékról szóló lejárató hírekről úgy nyilatkozott, hogy amit látnak, az része annak a politikai hecckampánynak, ami uralja a közbeszédet az ellenzéki oldalon.
A baloldal mindig gyűlölte a nemzeti ünnepeket
– tette hozzá.
Az államtitkár jelezte, hogy augusztus 16-a óta zajlanak a Szent István nap rendezvényei, a tűzijátékot pedig a világ egyik legsikeresebb tűzijáték szervezője készíti elő.
Ez Európa legnagyobb ingyenes fesztiválsorozata
– húzta alá Kovács Zoltán, aki szerint a magyarok élvezik és szeretik augusztus 20-át.
Szerinte a magyar államiság története az egész világban példaértékű a megmaradásról és az összetartozásról, különös tekintettel arra, ami a 20. században Magyarországgal történt. Úgy véli, hogy a magyarság alap identitásához tartozik az a keresztény kultúrkör, amiben az államiságunk kialakult.
A nemzeti ünnep nem lehet vörös posztó
– tette hozzá.
Kovács Zoltán arra számít, hogy egy zavartalan, közel ideális viszonyok lehetnek a tűzijáték során.
0 Megjegyzések