Az augusztus 20-i tűzijátékon egy egész szegmenst különítettek el a „dölyfös, felfuvalkodott, áruló” Péternek: bár itt Orseolo Péterről volt szó – akit az István király halála utáni belviszály után ültettek trónra, illetve akinek a „tanácsait idegenek súgták”, és aki átadta a királyságot a német-római császárnak –, egyből ki is akadtak a barom Tiszások, meg a balliberális szennyoldalak…
Kormányzati Tájékoztatási Központ az alábbiakat írta:
„Az augusztus 20-i tűzijáték minden évben történelmi tematikájú. Míg 2024-ben a honfoglalás, addig az idei évben az Árpád-kor eseményeit mutatta be az ünnepi műsor. Orseolo Péter az Árpád-kori történelem része.
Orseolo Péter és a jelenlegi magyar ellenzéki vezető között összefüggést egyedül a baloldali sajtó feltételez. Mindenki ismeri a mondást: akinek nem inge, ne vegye magára!”
Ki az az Orseolo Péter?
A narráció szerint István „halála után István király országa belviszály és testvérharc martalékává lett”. Orseolo Péter került a trónra, aki dölyfös és felfuvalkodott volt, ami sok szenvedést okozott. „Idegenek súgták” neki a tanácsokat, ezért a magyarok elűzték.
Majd úgy folytatja a narrátor:
“Az áruló Péter az idegenek seregével támadt ránk, majd egy aranyozott lándzsa képében átadta a német-római császárnak Magyarország királyságát, és hűbéresévé tette. Ami addig szabadság volt, rabsággá torzult. A béke megbomlott. Amikor a magyarok a rabságot a magyarok megelégelték, Pétert elkergették és megvakították”.
Orseolo Péter (1011 körül – 1059) magyar király volt 1038 és 1041, majd 1044 és 1046 között. Szent István király unokaöccse volt, apja Orseolo Ottó velencei dózse fia. István halála után, 1038-ban lépett a magyar trónra, de uralkodása rendkívül viharos volt. Erősen német-barát politikát folytatott, ami nagy ellenállást váltott ki a magyar nemesség körében, akik idegen befolyásnak tekintették uralmát.
1041-ben Aba Sámuel vezetésével felkelés tört ki ellene, és elűzték az országból. Német támogatással 1044-ben ugyan visszaszerezte a trónt, de 1046-ban újabb felkelés söpörte el, amelynek során brutálisan meggyilkolták. Orseolo Péter uralkodása jelentős fordulópontot jelentett a magyar történelemben, mivel uralma alatt vált nyilvánvalóvá a német befolyás növekedésének veszélye, és bukása után András és Béla hercegek tértek vissza az országba, megalapítva az Árpád-ház új ágát.
El is készültek az első mémek:
0 Megjegyzések