A European Conservative szerzője szerint a magyar konzervatív oldal soha nem támogatta igazán a „demokráciaexportot”.
Az, hogy Magyarország az utolsó pillanatban feltételesen támogatta az Oroszországgal szembeni uniós szankciók meghosszabbítását, csak a legújabb példa a Brüsszel és Budapest közötti, a Moszkvával szembeni politikával kapcsolatos viták hosszú történetében – hívta fel rá a figyelmet a The European Conservative.
Amióta Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2010-ben hatalomra került, Európa nagy része azzal vádolja őt és szövetségeseit, hogy Moszkvával fognak össze. Egyes kritikusok a magyar vezető Oroszországhoz való barátságos közeledését Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor 2009 novemberében Szentpéterváron tartott 15 perces találkozójára vezetik vissza. Orbán ellenfelei szemében ez a találkozó szinte misztikus jelentőséggel bír.
De
a magyar vezető külpolitikai szemléletváltása nem egy Putyinnal
folytatott negyedórás beszélgetés, hanem az azt megelőző tizenöt hónap
nemzetközi fejleményeinek eredménye.
Orbán szemléletváltásának gyökereit Magyarország nyugati szövetségeseinél kell keresni. Orbán Viktor már 1999-ben rájöhetett, hogy a nyugati kívánságoknak való kritikátlan megfelelésnek nagy ára lehet Magyarország számára. Akkor a NATO szárazföldi inváziót tervezett Jugoszlávia ellen Magyarország felől. Orbán Viktor elutasította ezt, mert egyértelmű volt, hogy egy ilyen lépés háborúba sodorná az országot, veszélyeztetné a szerbiai magyar kisebbség biztonságát, és évtizedekre súlyosan károsítaná a magyar-szerb kapcsolatokat. Ezt a leckét Orbán soha nem felejtette el.
A magyar konzervatív oldal soha nem támogatta igazán a „demokráciaexportot”, sőt, amerikai önhittséget látott benne.
Amikor 2008-ban a NATO bukaresti csúcstalálkozóján Ukrajna és Grúzia jövőbeli tagsága került napirendre, a Bush-kormányzat nyomására a szövetségesek zárónyilatkozatban kilátásba helyezték, hogy Ukrajna és Grúzia egy napon NATO-taggá válik, konkrét menetrend nélkül. Ugyanezen évben Oroszország megtámadta Grúziát, de a NATO semmit sem tett.
Ez
megerősítette a magyar miniszterelnök azon vélekedését, hogy a NATO nem
hajlandó mindent kockáztatni Ukrajna és Grúzia érdekében.
A
következő évek geopolitikai fejleményei is bizonyították annak
szükségét, hogy Magyarország átkalibrálja külpolitikáját, és Orbán ekkor
felvázolta a keleti nyitás alapjait – írja a lap.
Az orosz–ukrán háború racionális megítélése
A sokat hangoztatott nyugati narratívákkal ellentétben Magyarország hozzáállása az ukrajnai háborúhoz soha nem a Putyin iránti szimpátián alapult, de még csak nem is Magyarország orosz energiától való függősége volt a meghatározó.
Valójában a geopolitikai realitásokról van szó.
Oroszország mérete, „barátai” (Kína, Észak-Korea, Irán) és nukleáris arzenálja miatt az ukrán győzelem sosem volt lehetőség. A lap szerint tragikus, hogy a nyugati kormányok közül egészen a közelmúltig csak a magyar vezetésnek volt bátorsága a politikát ehhez a valósághoz igazítani. Most minden remény Trump elnökre összpontosul, hogy képességeivel és amerikai befolyásával be tudja hozni a lemaradást – vonta le a következtetést a The European Conservative újságírója.
0 Megjegyzések