A kifinomult humor és a hőzöngés között az a különbség, hogy az egyik a vizsgált tárgynak mutat görbe tükröt, a másik meg csak a kibocsátót minősíti.
Ezt a leheletnyi különbséget értik ugyan balos barátaink, csak felcserélik az egyenlőségeket. Úgy tűnik, a baloldali magas kultúrában elég céltalanul hőzöngeni és hülyének nézni az embereket. Ahogy az is szociálisan érzékeny, ha valakit politikai szimpátia alapján cigányoznak.
Mint ismert, Orbán Viktor Indába látogatott feleségével és lányával, ahonnan egy sor kép is nyilvánosságra került. Az egyik ilyenen a kormányfő tuktuk sofőrökkel pózolt együtt.
Jaj de aranyos kép, családlátogatás is volt? Keresi a gyökereit a felcsúti dakota
– kommentálta Orbán Viktor indiai útját a "humorista", amit nehéz másképp értékelni, mint alig burkolt cigányozás.
Somogyi Orbánt ezután „felcsúti szartartálynak", illetve „felcsúti maláriának" nevezett, majd úgy vélekedett: Orbán Viktort azért „szeretik Indiában", mert „nemcsak a tehén, hanem a patkány is szent állat".
(PS)
0 Megjegyzések