Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Nagy Márton keményen visszaszólt Magyar Péternek


Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közleményében élesen bírálta Magyar Pétert, kijelentve, hogy a politikus Brüsszelből „diktált hazugságokat" terjeszt. Nagy szerint a magyar gazdaság növekedésének hátterében nem a hanyatlás, hanem éppen a fordulat jelei állnak, amelyeket a magyar lakosság növekvő fogyasztása és a háztartások erősödő bizalma támaszt alá. 


A miniszter közleménye szerint a gazdaság jelenlegi állapotában pozitív változások tapasztalhatók, ezt támasztja alá a kiskereskedelmi forgalom helyreállása, amely már az év második negyedévében bekövetkezett, valamint az augusztusi, több mint 4 százalékos éves növekedés. Nagy Márton szerint az áru- és szolgáltatásfogyasztás bővülése tovább növeli a gazdasági teljesítményt az év hátralévő részében, míg a turizmus is rekordszámokat mutat: az első kilenc hónapban 5 százalékkal, 35 millióra nőtt a vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakához képest.

A miniszter kiemelte, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően csökkent az infláció, valamint a fizetések vásárlóereje egy éve növekszik. Nagy adatai szerint az átlagkereset 634 ezer forintra emelkedett, ami nominálisan 14 százalékos éves növekedést jelent, és ez 77 ezer forintos növekedést eredményezett a dolgozók számára az előző évhez képest. A reálbérek is jelentős, 9,4 százalékos növekedést mutattak augusztusban. A gazdaság növekedését ugyanakkor külső, főként a német ipar gyengélkedése hátráltatja. Nagy kijelentette:

Magyar Péter állításaival szemben a német gazdaság továbbra sem tért vissza a növekedési pályára, hiszen 2023-ban is recesszióban volt, és az idei évben is alig mutat életjeleket.

A miniszter közleménye kitér arra is, hogy 2010 óta több mint egymillióval csökkent a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett lakosság száma, ami nagyrészt az egyre több foglalkoztatottnak és a háromszorosára emelkedett béreknek köszönhető. Nagy szerint a lakossági megtakarítások szintje is rekordokat dönt, amely szerinte cáfolja az elszegényedésre vonatkozó állításokat.

Magyar Péter és Óz a nagy varázsló

A miniszter Magyar Péter tegnapi posztjára reagált, aki arról írt, hogy a KSH adatai szerint ismét recesszióban van a magyar gazdaság. „Évek óta stagnál, most pedig már két negyedév óta zsugorodik a magyar gazdaság" – fogalmazott a Tisza elnöke, aki hozzátette: zuhan az ipari- és a mezőgazdasági termelés, csökken a beruházási kedv és 405 forint felett van az euró árfolyama. Egyre kevesebbet tud költeni az állam az egészségügyre, oktatásra, nyugdíjakra és bérekre. Majd Orbán Viktornak üzenve azt írta: „zavarja el Óz a nagy varázslót, Nagy Márton gazdaság visszafejlesztési minisztert és miniszterelnökként vállalja a politikai felelősséget hazánk tönkretételéért".

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések