2023 decembererében 5,5 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbiakat, novemberhez viszonyítva pedig 0,3 százalékkal csökkent az infláció – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) péntek reggel közzétett adataiból. Ez meglepetésnek számít, hiszen a szakértők 6-6,2 százalékot vártak.
A KSH adataiból az is kiderült, hogy
2023-ban az előző évhez képest átlagosan 17,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.
Decemberben az élelmiszerek ára 4,8 százalékkal emelkedett, legnagyobb mértékben a cukor (42,1 százalék), a csokoládé és kakaó ára (17,2 százalék), valamint az alkoholmentes üdítőitaloké (16,1 százalék), és a kávéé (14,1 százalék) nőtt. A tojás (18,1), a liszt (17,8), a sajt (15,5), a vaj (14,5), a száraztészta (11), és a tej (10,3) ára ugyanakkor csökkent.
Drágultak
a szolgáltatások is 12,4 százalékkal. Ezen belül az
autópálya-használat, gépkocsikölcsönzés, parkolás 20,5, a járműjavítás
és -karbantartás 13,3, az üdülési szolgáltatás, illetve a sport- és
múzeumi belépők egyaránt 12,0 százalékkal többe került. A háztartási
energia 13,9 százalékkal olcsóbb lett, a vezetékes gázért 29,6, az
elektromos energiáért 3,5 százalékkal kevesebbet, a tűzifáért 0,6, a
palackos gázért 0,4 százalékkal többet kellett fizetni.
Az előző évhez képest 2023-ban a fogyasztói árak átlagosan 17,6 százalékkal nőttek.
A legnagyobb mértékben az élelmiszerek drágultak: 25,9 százalékkal.
A háztartási energia ára 22,1, az egyéb cikkek, üzemanyagoké 18,6, a szeszes italok, dohányáruké 15,4, a szolgáltatásoké 13,2, a ruházkodási cikkeké 8,3, a tartós fogyasztási cikkeké 5,6 százalékkal emelkedett.
A
2023 januárjában mért 25,7 százalékos infláció volt a legmagasabb
Magyarországon 1996 óta, 2023-ban pedig az egész EU-ban mi tartottuk a
csúcsot egészen októberig. Novemberre végül 8 százalékra sikerült
csökkenteni az áremelkedést. A Portfolio által megkérdezett elemzők 6
százalékra saccolták a decemberi inflációt, azzal kiegészítve, hogy az
árak 2023-as elszabadulását követő gyors csökkenés üteme valószínűleg le
fog lassulni, ezért stagnálásra kell számítanunk 2024-ben.
A
januártól megjelenő új gazdasági intézkedések, az üzemanyag jövedéki
adójának emelkedése és a betétdíjas palackok bevezetése ugyanúgy
változást hozhatnak a termékek áraiban, ezért rosszabb esetben az is
elképzelhető, hogy ismét emelkedni fog az infláció 2024 első
hónapjaiban. A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint a lakosság körében
emelkedtek az inflációs várakozások.
A Portfolio-nak nyilatkozó
szakértők szerint idén átlagosan 5,4 százalék körüli áremelkedésre kell
számítanunk. A Magyar Nemzeti Bank szintén 4 és 5,5 százalék közé tette a
várható 2024-es inflációt, míg 2023-ban 17 százalék körülivel
kalkulált. Az MNB inflációs jelentése szerint 2025-ra csökkenhet a
jegybank célértékeként meghatározott 3 százalék körüli szintre a
fogyasztói árindex. A Pénzügyminisztérium 2023 végén megjelent
makrogazdasági elemzésében más számok jöttek ki, 2023-ban 17,6, 2024-ben
pedig 5,2 százalékos áremelkedést saccolt.
0 Megjegyzések