Hirdessen itt

Ukrajnának elege van: még mindig jön orosz olaj Európába, nem is kevés


Az olyan országok mint India, megveszik az olcsó orosz olajat, majd finomított formában eladják Európának. Az ukránok szerint itt az ideje ezt befejezni, és még nagyobb nyomást helyezni az orosz gazdaságra. 

Az orosz nyersolajból finomított dízel, kerozin és más üzemanyagok, továbbra is elárasztják az európai piacot, ezért Kijev szerint szigorítani kellene a szankciókat – írja a Politico. 

Oleg Ustenko, Volodimir Zelenszkij gazdasági tanácsadója interjút adott a lapnak, melyben kijelentette: be kellene zárni azokat a kiskapukat, melyek lehetővé teszik, hogy India, Kína és Törökország megvegye az oroszoktól a nyersolajat, amit aztán finomítva eladnak. 

Tavaly a G7-ek 60 dolláros hordónkénti árplafont szabtak ki az orosz nyersolajra. Ezzel Moszkvát szerették volna gyengíteni, az eredmény azonban az lett: 

több ország rávetette magát az olcsó orosz olajra.

India például tízszer annyi orosz nyersolajat importált idén májusig, mint két éve ugyanebben az időszakban. Ez ahhoz vezetett: Európa nagy mennyiségben vásárolt Indiától üzemanyagot. Ustenko kiemelte:

a háború előtt az indiai olajimport 1%-át adta Oroszország, ma már ez a szám majdnem 40%-ra nőtt.

Oroszországnak egyáltalán nem előnyös ilyen olcsón adni az olajat: az elmúlt fél évben szinte megfeleződött az energiaexportjuk. 

Ukrajna szerint ez még mindig nem elég.

Az ukránok szerint Európának nem szabadna megvennie olyan üzemanyagot, amit orosz olajból finomítottak. Ustenko hozzátette: Kijev szeretné elérni, hogy 

az árplafon mindössze 30 dollárra csökkenjen hordónként. 

A Politico szerint az elképzelését nem fogja támogatni a Nyugat. Az 60 dolláros ársapkával ugyanis elérik a céljukat: Moszkva gazdasági helyzete romlik, de továbbra is jelen van az orosz nyersolaj a világpiacon. 

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések