A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Sok kanadainak most lett elege: utcára vonultak az iskolai LMBTQ-nyomulás ellen


„El a kezekkel a gyerekeinktől!” – visszhangzik Vancouvertől Ottawáig, tömegtüntetéseken követelik a genderdömping visszaszorítását az iskolákban, Trudeau is megszólalt. 

„El a kezekkel a gyerekeinktől!”, „Fejezzék be az agymosást!”, „Ki a politikával az iskolákból!”

– ehhez hasonló táblákkal és kanadai zászlókkal özönlöttek utcára a kanadaiak.

A feszültség azután pattant ki, hogy a magyarországihoz kísértetiesen hasonló vitákat – és a genderoktatást már az ötödik osztálytól bevezető állami törvény – követően New Brunscwick állam után augusztus 22-én Saskatchewan kormánya is bejelentette azt a törvényjavaslatot, miszerint szülői beleegyezést igényel, mielőtt egy 16 éven aluli diák megváltoztathatja nevét vagy névmását az iskolában. Ezt azonban bíróságon támadta meg egy UR Pride nevű LMBTQ+-jogi szervezet. 

A demonstrációt a „1millionmarch4children” csoport szervezte, a GlobalNews csatornának pedig a főszervező Mahmoud Mourra úgy nyilatkozott: nem akarják, hogy a gyerekeket olyan életkorban tegyék ki mindennek, amíg nem tudják eldönteni, mit szeretnének kezdeni az életükkel;

„nem akarjuk, hogy az ideológájukat benyomuljon a gyermekeink életébe”

Mind New Brunswick, mind Saskatchewan állam miniszterelnöke megerősítette: kitartanak álláspontjuk mellett. A New Brunswick-i kormányfő, Blaine Higgs újságíróknak elmondta, nem ért egyet azzal, hogy a szülők elől is eltitkolja az iskola, ha gyermekük megkérdőjelezte szexuális orientációját.

„Úgy gondolom, hogy szülőknek tisztában kell lenniük azzal kapcsolatban, hogy mit tanítanak az iskolákban a gyerekeiknek”

„A transz öröm gyönyörű!”

– többek között ilyen táblákkal vonultak fel a szerveződő ellentüntetők, akik megfogalmazásuk szerint az LMBTQ+-közösség elfogadásáért emeltek szót.

Justin Trudeau miniszterelnök Twitteren közölte

„A transzfóbiának, homofóbiának és bifóbiának nincs helye ebben az országban. Határozottan elítéljük ezt a gyűlöletet és megnyilvánulásait”, továbbá egységesen támogatják az LMBTQ+ kanadaiakat országszerte.

Linda Hunter egyházügyi miniszter, aki maga is nyilvánosan LMBTQ+-szövetséges, szintén felszólalt, mondván, „értem az ideológiát, ami most kint van az utcán, s hogy hogyan tesz tönkre életeket”, célzott a transzneműek által elkövetett öngyilkosságok magas számára. Az albertai tanárok szövetsége közleményben állt ki az ellentüntetők mellett, félretájékoztatással, intoleranciával és gyűlölködéssel vádolva a tüntetőket.

A tüntetők azonban hamar artikulálták nézeteiket: nem az LMBTQ+-személyekkel van problémájuk, hanem azzal, hogy az iskolában már igen korán genderindoktrinációnak teszik ki az egészen fiatal gyermekeket, ezért követelték a szülői beleegyezés kritériumát mindehhez.

A „1millionmarch4children” csoport vezetője is leszögezte:

„a gender ideológiájáról szóló vitákat az életkornak megfelelő időpontban kell megközelíteni”, addig viszont kiállnak azért, hogy az iskolákban „fejezzék be a gyermekeink szexualizálását”.

A két csoportot több városban is csak rendőrök tudták szétválasztani, több embert elő is állítottak.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések