A törökök álláspont a Foreign Policy tudósítása szerint továbbra sem egyértelmű.
A Foreign Policy arról ír, hogy az amerikai védelmi tárca egyik magas rangú vezetője azt közölte: a magyar kormány jelezte, hogy a jövő hónapban törvénybe iktatja Svédország NATO-csatlakozását. Mint kiderült, az ENSZ-közgyűlés előtt Orbán Viktor közeli munkatársai a Biden-kormányzat megbízottjaival és kongresszusi képviselőkkel találkoztak.
A megbeszélések alapján törvényhozási tanácsadók úgy vélik, hogy a magyarok már nem akadályozzák tovább a belépést sőt, úgy tűnik, hogy ezt magyar részről is megerősítették.
Egy vezető magyar diplomata állítólag kijelentette, hogy nem lesz akadálya a jóváhagyásnak, amennyiben a svédek hajlandóak némi tiszteletet tanúsítani.
Magyar részről abban bíznak, írják, hogy felsőszintű svéd küldöttség látogat Budapestre a feszültség elsimítására, vagyis le kell ülni és meg kell vitatni, miként lehet rendezni az ellentéteket. Emlékeztetnek: a finn Niinisto elnök is felkereste mind Budapestet, mind Ankarát a ratifikálás előtt. Hangsúlyozzák: az amerikai vezetés ugyanakkor jelezte, hogy nyomást akar gyakorolni Törökországra és Magyarországra is.
A lap leszögezi: a törökök esetében az engedélyezés továbbra sem egyértelmű, ugyanis Erdogan előbb arra akarja rávenni Washingtont, írják, hogy győzze meg a Kongresszust, ne gátolja tovább a 20 milliárd dolláros ügyletet, amelynek keretében Törökország F-16-osokat kap,- írta meg a mandiner.hu.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések