A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Országjárásba kezd és utcai kitelepülés-sorozatot indít a DK


Molnár Csaba arról beszélt, hogy pénteken kezdődik és várhatóan december közepéig tart Dobrev Klára, a DK árnyék-miniszterelnökének programajánlat-bemutató országjárása. 

Az első, budapesti rendezvényen az EP-képviselő általánosságban beszél majd az ország problémáiról, a későbbi állomásokon a szakpolitikai témákat veszik végig - tette hozzá.

Az ügyvezető alelnök azt is bejelentette, hogy a DK eddigi történelmében páratlan méretű, mind a 106 választókörzetet érintő utcai kitelepülés-sorozatba kezdenek október 2. és november 19. között.

Ennek során a DK által készített kiadvány segítségével azt készülnek bemutatni, hogy "hogy verte át Orbán Viktor Magyarországot az elmúlt jó néhány évben" - fogalmazott a politikus. Molnár Csaba a háttérbeszélgetésen bemutatta az egymillió példányban kinyomtatott füzetet, aminek tartalmát úgy írta le, hogy abban kiválasztottak "15 nagy hazugságot, amit mond nekünk a kormány", majd adatokkal és grafikonokkal "bemutatjuk, hogy mi a valóság".

A DK kitelepüléseken dolgozó mintegy húszezer aktivistája arra kéri majd az érdeklődőket, hogy ne csak elolvassák, de másoknak is meséljék el a füzetben leírtakat - közölte az EP-képviselő.

A kitelepülés-sorozattal párhuzamosan a párt politikusai is országjárásra indulnak.

Arra is kitért, hogy a Demokratikus Koalíció október 10. és október 12. között Vas, valamint Zala megyében tart majd kihelyezett frakcióülést.

Molnár Csaba hangsúlyozta, hogy

tavaly óta a DK politikája világosan és egyértelműen vidékfókuszú, mert "választást nyerni Magyarországon ott kell".

Tavaly a parlamenti választáson a Fidesznek úgy lett kétharmada az országban, hogy az egyesült ellenzéknek kétharmada lett Budapesten - hívta fel a figyelmet.

Azt is elmondta, kommunikálnak más pártokkal, mert bár a Demokratikus Koalíció az EP-választáson önállóan akar indulni, az önkormányzati választáson azonban más pártokkal közösen. Egy másik felvetésre közölte,

a következő hónapokban szeretnének és fognak is adományokat gyűjteni, de "kifejezetten Magyarországon, magyarországi emberektől, forintban", éppen ezért arra kérik a támogatóikat, hogy utalják az adományaikat.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések