A magyarok már nincsenek egyedül ebben a harcban, alakul a nemzetközi szövetség – fogalmazott a köztársasági elnök az V. Budapesti Demográfiai Csúcson.
„A demográfiai csúcson minden a szabadság körül forog” – mondta az V. Budapesti Demográfiai Csúcsot megnyitó beszédében Novák Katalin. A köztársasági elnök hangsúlyozta: mindenfajta elnyomás elutasítása ösztönné vált a magyarok számára, szabadságharcosok örökösei vagyunk,
ma pedig a családok szabadságharca zajlik.
A kárpátaljai gyermekek, akik műsora az elnöki beszéd előtt volt látható, belső szabadságukat hozták el Budapestre, fogalmazott Novák Katalin. Műsorukra válaszolva azt ígérte: nem hagyjuk sem a templomot, sem az iskolát.
Saját családalapítására, gyermekei születésének időszakára visszaemlékezve arról beszélt, az családellenes időszak volt, amikor úgy tűnhetett, a magyar családok lemondanak a jövőről, s így a magyar nemzet ügye is elveszett. Ám nem így történt, mert a magyarok „olyan országot harcoltak ki, ahol érték az emberi élet, ahol az édesanyákat és édesapákat tisztelet övezi”.
A családok harca nem volt hiábavaló, családbarát fordulat történt – fogalmazott a köztársasági elnök, aki az elmúlt tizenhárom év családpolitikai eredményeit sorolta fel.
Ha a gyermektelenség válik általánossá, szeretett világunk szertefoszlik, a Földre is csak akkor van értelme vigyázni, ha vannak gyermekeink, unokáink, akikre hagyományozhatjuk, fogalmazott Novák Katalin, aki jelezte, a környezeti katasztrófa veszélyére egyre többen figyelmeztetnek világszerte, miközben a demográfiai veszélyről kevesen beszélnek. A családok azonban lassan visszaveszik az ünnepeiket, újra megerősödnek, tette hozzá.
A köztársasági elnök az eseményen meghirdette a családok szabadságharcának 12 pontját. Ezek a következők:
1. Kívánjuk a családok szabadságát!
2. Nem hagyjuk, hogy gyermekeinket megfosszák az önazonossághoz való joguktól!
3. Családpárti döntéshozókat! Ne lázítsanak a családpárti döntéshozók ellen!
4. Családpárti döntéseket itthon és külföldön!
5. Biztonságot a családoknak!
6. Megfelelő lehetőséget a gyermekeseknek!
7. Ne legyen anyagi akadálya a vágyott gyermekek megszületésének!
8. Megbecsülést az időseknek!
9. Valódi választási szabadságot a nőknek, megbecsülést a főállású anyáknak!
10. Védjük meg a saját otthon biztonságát!
11. Versenyképes köznevelést, szakoktatást és felsőoktatást!
12. Figyelmet a határon túli magyar családoknak!
Novák Katalin arról is beszélt, a magyarok nincsenek egyedül a családok szabadságharcában, körvonalazódik az a nemzetközi szövetség, amelyben politikusok, tudósok, egyháziak és civilek együtt vívják a harcot.
„Isten éltesse a családokat!” - kívánta beszéde zárszavában Novák Katalin köztársasági elnök.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések