A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Még mindig keresik a szökésben lévő KGBélát


Továbbra sincs semmi hír a csaknem egy éve jogerősen elítélt Kovács Béla volt jobbikos európai parlamenti képviselőről, akinek már rég börtönben kéne ülnie. Az ügyben a Mandiner megkereste a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságot és egy jogászt is.  

Ifj. Balsai István büntetőjogász a lap kérdésére elmondta, hogy az 5 éves  szabadságvesztés esetén  a büntetés végrehajthatósága 10 év alatt évül el, amit az elfogatóparancs kibocsátásának jogerőre emelkedése napjától kell számolni. Hozzátette: Mindez pedig azt jelenti, hogy akár a végtelenségig elnyújtható az eljárás.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügy kapcsán a következőket közölte: 

„A rendőrség mindent megtesz Kovács Béla felkutatása és elfogása érdekében, a folyamatban lévő körözési eljárás egyes, konkrét eljárási cselekményeiről azonban nem áll módunkban tájékoztatást adni.”

A harmadfokon eljáró Kúria tavaly szeptemberben öt év fegyházbüntetésre ítélte a KGBéla-ként elhíresült egykori jobbikos EP-képviselőt, az Európai Unió Intézményei elleni kémkedés és költségvetési csalás bűntette, valamint magánokirat-hamisítás vétsége miatt - emlékeztetett a portál.

Mivel azonban Kovács Béla nem kezdte meg büntetése letöltését, a börtönbe történő rendőri elővezetése sem járt eredménnyel, a Budapest Környéki Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája 2022. november 22-én hazai elfogatóparancsot adott ki ellene. A törvényszék idén júniusban a terhelttel szemben európai-, illetve nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki a kiszabott szabadságvesztés végrehajtása érdekében.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések