A La Verità, olasz napilap printben megjelent interjút készített Jordan Peterson sztárpszichológussal. Az interjú során Magyarországról és Lengyelországról is beszélt.
„A lányokkal olyan szörnyű hazugságot akarunk elhitetni, amelyet a legmakacsabb kapitalista találhatott ki, vagyis azt, hogy semmi sem lehet számukra fontosabb, mint a karrierjük kialakítása, amely még a férfiak esetében sem igaz, a nők számára pedig végképp nem. Ennek az igazságát az a tény bizonyítja, hogy nagyon sok vállalat célja a harminc év feletti nők vezető munkakörbe helyezése” – fogalmazott a professzor.
Hangsúlyozta:
Abbahagyhatnánk a hazudozást, ez lehetne a kezdet. Abbahagyhatnánk a fiatalok átnevelését, próbálkozhatnánk azzal, amit Magyarország és Lengyelország csinál.
Különösen Magyarország az, aki kiváló intézkedési
csomagot állított össze a családok támogatása érdekében. Ez a
legígéretesebb program, amelyet kulturálisan és gazdaságilag is
kínálhatnak az olyan nőknek, akik stabil házasságban élnek, és már
gyereket nevelnek. Ez megoldás lenne a gazdasági instabilitásra, és
védené az újszülötteket is. Ez már egy jó kezdet, nem gondolom, hogy
alapvetően gazdasági megoldásra lenne szükség, el kellene kezdenünk
értékelni a kultúránkban a családi életet és a hosszútávú, monogám
életmódot” – fejtette ki Peterson.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések