Egy elemző szerint ez nem feltétlenül rossz hír, mert együttműködésre ösztönözheti a többi pártot.
Az INSOMAR közvéleménykutató cég felmérése szerint átvette a vezetést a romániai pártok versenyében a négy évvel ezelőtti úzvölgyi zavargásokért is felelős soviniszta román formáció, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), számol be a Maszol.ro.
Más kérdés azonban, hogy egy másik kutatás alapján a jelenleg is kormányzó szociáldemokrata párt (PSD) vezet magabiztos előnnyel, ( 32 százalék) míg az AUR csak a második helyen áll a szintén jobboldali PNL-lel holtversenyben ( 19-19 százalék).
A George Simion vezette szélsőséges párt előnyét jelző felmérés szerint azonban a PNL csak 15, a PSD csak 25 százalékon áll, míg az AUR egyedül vezet 27 százalékkal.
A
Momentum román szövetségese, a Mentsétek meg Romániát (USR)
egyértelműen kiszorult a top 3-ból, és 12 százalékkal csak a negyedik,
míg a (Romániai Magyar Demokraták Szövetsége) RMDSZ stabilan öt
százalékon áll.
George Jiglău politikai elemző az
Adevărulnak azt mondta, nem feltétlenül rossz hír az AUR emelkedése,
mivel ez arra kényszeríti a többi pártot, hogy működjenek együtt a
George Simion vezette formáció elszigetelése érdekében. a PNL
gyengélkedésével kapcsolatban a politológus a párt kommunikációs és
identitásbeli gondjait emelte ki. „Nem igazán tudják, hol állnak
ideológiailag” – mondta Jiglău, akit a Mandiner szemlézett.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések