A török elnök az Egyesült Államokba utazott, hogy részt vegyen az ENSZ közgyűlésén.
New
York-i tartózkodása alatt számos egyéb eseményen is tiszteletét teszi,
hétfőn találkozott például Elon Musk amerikai milliárdossal, akivel a
Tesla közeljövőben építendő gyáráról is tárgyalt. Az egyik,
amerikai–török bizottság által szervezett eseményen Erdogan
kijelentette, országa kész helyszínt biztosítani az orosz és az ukrán
vezetők közötti tárgyalásoknak.
Recep Tayyip Erdogan egy New Yorkban rendezett eseményen egyebek mellett arról beszélt, hogy a török–amerikai kapcsolatok napról napra javulnak, a két ország kereskedelmi forgalma tavaly rekordot ért el, és meghaladta a 32 milliárd dollárt. „Az elkövetkező időszakban a közös érdekek alapján tovább fogjuk fokozni együttműködésünket” – tette hozzá Erdogan.
A török elnök hangsúlyozta, országa erős, konstruktív, aktív és kiegyensúlyozott külpolitikát folytat, és mind a globális, mind pedig a regionális válságokban megszilárdította vezető pozícióját a közvetítés területén.
„Az orosz–ukrán háborúban tanúsított álláspontunkat az egész világ nagyra értékeli”
– jelentette ki. Rámutatott, hogy a török kormányzat számos diplomáciai sikert ért el, a háborús foglyok cseréjétől kezdve a fekete-tengeri gabonaexportról szóló megállapodásig.
Erdogan leszögezte, egy háborúnak nincs győztese, a békének pedig vesztese, ezért folytatni kell az erőfeszítéseket a béke érdekében.
A török államfő azt is jelezte, hogy
országa kész helyszínt biztosítani az orosz és az ukrán vezetők közötti tárgyalásoknak.
Úgy fogalmazott, Törökország támogatja, hogy az orosz és az ukrán fél visszatérjen Isztambulba tárgyalni. A két fél legutóbb 2022 márciusában ült egy asztalhoz, de nem sikerült érdemi megállapodást kötniük.
Recep
Tayyip Erdogan egyébként a New York-i Török Házban – mely a török
diplomáciai képviselet központjaként szolgál a városban – fogadta Elon
Muskot, a SpaceX és a Tesla alapítóját is, akivel megvitatta
Törökország technológiai fejlesztéseit, a digitális Törökország víziót,
valamint a nemzeti mesterségesintelligencia-stratégiát is.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések