Előzetesen Szijjártó éppen azt hangsúlyozta, hogy az ENSZ-t pont azért hozták létre, hogy annak összejövetelén a világ összes országa ott tudjon lenni, és azok is tudjanak egymással beszélni, akik konfliktusban vagy háborúban állnak egymással. Így például – félretéve a büszkeségüket – az amerikai elnök az orosszal.
A magyar külügyminiszter közölte: ő a nemzeti érdekeket akarja képviselni, ez pedig az, hogy a kommunikációs csatornák álljanak nyitva és legyen minél előbb béke. „Ha pedig ehhez egy kicsit is hozzá tudunk járulni, akkor ezt meg kell tenni” – fogalmazott.
Ezért pénteken találkozni fog Szergej Lavrovval, előtte pedig a belorusz külügyminiszterrel is egyeztet csütörtökön.
„Mindkét találkozón erőteljesen fogom képviselni a béke álláspontját, azzal, hogy konstruktív ügyekben, amelyeket nem érintenek szankciós intézkedések, folytatjuk az érdekalapú, racionális együttműködés”
– szögezte le Szijjártó.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések