Az ország kilenctiezede sóhajtozik, ha húst kell vennie a boltban – írja Facebook-posztjában Cseh Katalin.
„Orbán
kormányzása a válság alatt: megszorítás megszorítás hátán, miközben
százmilliókat szórnak társasjátékra. Egy ideje nem beszélünk az Orbán
Viktor lánya által leuralt magyarországi turizmusról, pedig lenne mit.
Van például ez a társasjáték, amit az állami pénzekkel kitömött
turisztikai szövetség a 24.hu információi szerint csaknem 900 millió
forintért rendelt meg, alig több mint 100 millió forintért gyártatott
le, majd az eredeti tervek helyett nem a szálláshelyeknek osztotta ki
promócióra, hanem szétszórta mindenfelé.
Világosnak tűnik, hogy
valaki százmilliókat lopott, de legalábbis nyert rajta. Semmiség ez a
900 millió forint persze azokhoz a tízmilliárdokhoz képest, amit – ezt
pedig a Válaszból tudjuk – Orbán Ráhel férje, Tiborcz István cégei
kaptak luxusingatlanfejlesztésre, de mégis jeleznek valamit.
Méghozzá azt, hogy a Fidesz válság idején sem képes visszafogni magát.
Amikor szó szerint az ország kilenctiezede sóhajtozik, ha mondjuk húst, vagy sajtot kell vennie a boltban, a magyarok jelentős részének nem marad pénze a hó végén, akkor is le lehet nyúlni néhány százmilliót turisztikai társasjátékon.
Miközben az államnak annyira nincs pénze, hogy a közlekedési rendőröktől az uniós pályázatok ellenőrein át mindenkinek ki van adva, hogy termeljen bevételt, miközben a «Ráhel Ügynökség» és csatolt részei úgy szórják a pénzt, mintha válság nem is lenne. Mondjuk ők tényleg nem éreznek belőle semmit. Magyarország kilenctizede annál inkább.”
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések