A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége nyilatkozatban tiltakozott amiatt, hogy a munkácsi II. Rákóczi Ferenc magyar középiskola tanévnyitóján az intézmény vezetői nem engedélyezték a magyar jelképek használatát.
A KMKSZ elnöksége nyilatkozatában sajnálattal állapította meg, hogy “a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában tapasztalható folyamatok tovább csökkentik a minőségi magyar tannyelvű oktatás megmaradásának esélyeit a városban”.
A legnagyobb kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet vezetése felháborítónak tartja, hogy “az intézmény korábbi igazgatójának indokolatlan felmentését követően a Munkácsi Városi Tanács által kinevezett új igazgató nem engedélyezte a magyar nemzeti szimbólumok használatát a tanévnyitó ünnepségen”. A nyilatkozat szerint “ez semmilyen törvényi előírással nem ellentétes, és Ukrajna függetlensége óta a nemzetiségi nyelven oktató-nevelő intézményekben bevett gyakorlat”.
Úgy véljük, hogy a munkácsi városvezetés által folytatott magyarellenes akciók etnikai feszültségeket gerjeszthetnek, ami nem szolgálja sem a kárpátaljai közösség, sem Ukrajna érdekeit” – áll a KMKSZ elnökségének MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.
A munkácsi magyar tannyelvű középiskola korábbi igazgatóját, Schink Istvánt idén januárban menesztették. Az ügyben bírósági eljárás van folyamatban a magyar fél által benyújtott panasz nyomán.
Az iskola élére két héttel a tanévkezdés előtt kinevezett Marija Pauk korábban az egyik munkácsi óvoda igazgatója volt, nem tud magyarul, és nem kötődik a magyar közösséghez.
Potápi Árpád János: elfogadhatatlan, ami Ukrajnában a kárpátaljai magyarsággal történik
Elfogadhatatlan, ami Ukrajnában a kárpátaljai magyarsággal történik – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel azzal kapcsolatban, hogy “a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola magyar vezetőjének indokolatlan menesztése után” a nemzeti szimbólumok használatát és a magyar nemzeti himnusz eléneklését is megtiltották az idei tanévnyitón.
Potápi Árpád János azt írta, a tantestület és a szülők néma sorfalat állva egy szál nemzeti színű gyertyával, valamint Reményik Sándor Templom és iskola versével tiltakoztak “az ukránosító lépés ellen”.
Hozzátette: a munkácsi kistérségben sajnálatos módon “folyamatossá váltak a magyarellenes megnyilvánulások”, és ami még sajnálatosabb, “önkormányzati hatáskörre” hivatkozva ez ellen sem a megye vezetése, sem pedig az ukrán kormányzat nem lép fel.
Úgy fogalmazott: a munkácsi városvezetés “cinikus intézkedéseivel próbálja ellehetetleníteni a közel 150 éves múltra visszatekintő magyar oktatási intézmény működését”.
Potápi Árpád János emlékeztetett arra, hogy Magyarország 32 éve elsőként ismerte el az újonnan létrejött, független Ukrajnát. Ukrajna pedig most “a jogszűkítő ukrán törvényekkel asszimilációra vagy távozásra kényszerítené az 1100 éve a szülőföldjén élő magyarságot” – írta.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések