Hanna Maliar ukrán védelmi miniszterhelyettes hozta a papírformát: "Elfogadhatatlan, ami történik. Nőkkel egyszerűen nem szabad így bánni."
Egyesek panaszt tettek, de csak
annyit mondtak nekik, hogy fogják be a szájukat. Miközben az ukrán
védelmi miniszterhelyettes a zaklatások kivizsgálását szorgalmazza,
bejelentette azt is, hogy új, speciális egyenruhát terveztek a katonanőknek.
Még augusztus 4-én jelent meg a The Guardian hasábjain egy hatalmas riport,
melyben az ukrán haderő egyik női tagja arról számolt be, hogy egy harci egység parancsnoka szexuális aktusra kényszerítette az egység tagjait, és azzal fenyegetőzött, hogy ha nem fekszenek le vele, akkor a férjeiket kiküldi a frontra.
Egy hét telt el, és Hanna Maliar
védelmi miniszterhelyettes ígéretet tett arra, hogy kivizsgálják az
ügyeket. A Guardiannek korábban a 27 éves Nadija Haran nyilatkozott, és
elmondta, hogy amikor szexuális zaklatásra hivatkozva a rangidős
tisztektől az áthelyezését kérte egy másik egységbe, akkor – miként a
többi panasztevő nőnek, neki is csak – annyit mondtak hogy „fogja be a száját”.
Kiderült,
hogy többeket megfenyegettek, hogy pszichiátriai vizsgálatra küldik
őket, ha azt állítják, hogy szexuálisan zaklatták őket.
Hanna
Maliar a cikk megjelenését követően azt mondta Guardiannek, hogy
amennyiben szükséges, bíróság elé viszi az ügyeket, de kéri az
áldozatokat, hogy forduljanak hozzá.
Az ukrán hadseregben mintegy 60 ezer nő dolgozik, közülük 42 ezer teljesít katonai szolgálatot, 5 ezren pedig a fronton harcolnak.
Korábban már nyilatkozott a Guardiannek néhány veterán, akik a női egyenruhák és védőpáncélok hiányára panaszkodtak.
Maliar ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az új egyenruha úton van, tudomása szerint ősszel osztják ki őket.
Maliar
elmondta, hogy az új egyenruha egy új fejlesztés eredménye, és hogy
eddig ilyen típusú felszerelés nem is létezett. A fejlesztés időbe telt,
számos teszt és felmérés előzte meg, mire készen lettek a végleges
változattal.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések