A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Pesty László: Fogok konkrét neveket mondani, kik követtek el köztörvényes bűncselekményeket


„Többes számban beszéltem, nem Mészáros Lőrincről beszéltem” - mondta Pesty László a Népszavának adott interjújában arról, hogy korábban a Tusványoson elhangzott „Lölő-jelenséget” úgy fejtegette: „a Lölő-jelenséget – vagyis azt, amikor tehetségtelen, büdös lábú, alanyt állítmánnyal egyeztetni nem tudó, végtelenül ostoba, ízléstelen és tehetségtelen emberek zsarolás és más Btk.-s bűncselekmények útján ráteszik a kezüket sikeres vállalkozásokra – a jelenlegi hatalomnak módjában áll eltávolítani, kimetszeni, mint egy rákos daganatot”. 

Az 1988-ban a Fideszbe lépett fideszes filmrendező és producer, Pesty László azt is kifejtette, hogyha Mészárosról beszélt volna, már rég peresíthető lenne, pedig az elmúlt napokban senki nem jelentette őt fel. „Nem egy konkrét emberről beszélek, egy jelenségről beszélek”, tette hozzá.

Pesty a riporter állítására, miszerint Pesty „tud olyan papírokról”, melyek bűncselekményeket takarnak, azt mondta, „ez így van”. Pesty erről azt mondta, figyel arra, hogy ne mondjon peresíthetőt, mert „utál veszíteni”, ezáltal „pert is utál veszíteni”. Nem zárná ki viszont, hogy a következő hónapokban megjelenhetnek nevek is.

Hogy Szíjj Lászlónak „büdös-e a lába”, arra Pesty csak átvitt értelemben válaszolt: azt mondta, ő is „része ennek a jelenségnek, nem kicsit, nagyon, hogy megint csak egy klasszikusotokat idézzem”, bár az a mondataiból nem derült ki, hogy Gyurcsány kinek is a klasszikusa.

Pesty szerint a 100 leggazdagabb magyar listáján az élmezőnyben felülreprezentáltak „ezek az emberek”, mármint azok, akik a Lölő-jelenség részei. De, „amikor a mi kommunikációs stratégiánk megkívánja, akkor majd eljön a nevek ideje”, Pesty szerint nagyjából egy hónapon belül.

A videóelőzetesen túl Pesty a lapnak arról is beszélt, hogy a „Lölő-jelenség kiküszöbölhető” lenne, de ehhez az kéne, hogy „a magyar konzervativizmust és a nemzeti gondolatot emberek tömegei még komolyabban vegyék, mint most”.

„Szar dolog gyáván leélni egy életet, még akkor is, ha baromi gazdag valaki”

- mondta Pesty, aki ismét megerősítette, hogy ő maga például azzal nem lesz gyáva, hogy konkrét neveket fog mondani. Azt is elmondta, hogy jelezte már aggályait a Fidesznek, ahol „gratuláltak, megköszönték, és azt mondták, hogy ez elvezethet egy megtisztuláshoz”. Szerinte azonban „a Fidesz 90%-a becsületes és jó szándékú emberekből áll”, csak azokkal van a baja, akiknek nem kell kockázatot vállalniuk, mert hozza nekik „a nyuszi meg a Mikulás” a milliárdokat.

Pesty a Népszava mellett egyébként a Blikknek is beszélt a Lölő-jelenségről, meg arról, hogy a Fidesz mellett fog maradni a további harminc évben is, csak szeretné, ha ez a jelenség nem lenne. Szerinte ugyanis „nem szabad a végtelenségig irritálni a népet mindenféle, magát vállalkozónak mondó, lusta, késsel-villával enni nem tudó emberekkel”.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések