Hirdessen itt

Nincs kecmec: a brit kormány lesújt az LMBTQ-vécékre


Határozottan fellépnek a nemsemleges mosdók ellen.  

Az Independent arról ír, hogy beszállt a kultúrharcba a brit kormány: bejelentették, határozottan fellépnek a nemsemleges mosdók ellen. Ragaszkodnak hozzá, hogy minden új épületben legyen elválasztva a női és a férfi mosdó, ezt jogszabály-módosítással írnák elő. A kormány továbbá arra készül, hogy új iránymutatást adjon az iskoláknak a transzkérdésekről.

Az új törvényben arra szólítanák fel az igazgatókat, hogy 

konzultáljanak a szülőkkel, ha gyermekük arról beszél, hogy másik nemre szeretne áttérni. 

Rishi Sunak kormányfő ezzel egyértelművé tette, hogy részt vesz a kultúrharcban, vagyis hajlandó szembeszállni a transzneműeket védő csoportokkal. Úgy véli, a közös mellékhelyiségek használata magánéleti aggályokat vet fel azokban a nőkben, akik emiatt hátrányos helyzetben érzik magukat – írja a Magyar Nemzet.

„A nemsemleges vécék számának növekedésével csökken a nők és lányok alapvető joga a magánélethez, a méltósághoz és a biztonsághoz” 

– állt ki a miniszterelnök mellett Kemi Badenoch, nőügyekért és egyenlőségért felelős miniszter. Eközben a transzneműek mellett kiálló csoportok szerint a mosdók segítenek leküzdeni a „diszkriminációt”.

Az Ipsos közvélemény-kutató intézet felméréséből kiderült: Nagy-Britanniában 

a lakosság negyven százaléka gondolja úgy, hogy a transznemű embereknek meg kellene engedni a nemsemleges létesítmények használatát, 

például a nyilvános illemhelyekét, amelyek megfelelnek a választott nemüknek. Eközben minden harmadik ember úgy gondolja, hogy a transzneműek nem részesülnek hátrányos megkülönböztetésben.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések