Az egész NATO-rendszer gyakorlatilag nyíltan ellenünk harcol. Elég erőnk van ahhoz, hogy egy különleges katonai művelet minden feladatát teljesítsük – írja Telegram-csatornáján az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese.
Pontosan 15 évvel ezelőtt Oroszország határozottan reagált a Csinvali elleni aljas támadásra, és határozottan visszavágott az agresszornak – írta Telegram-csatornáján Dmitrij Medvegyev a Medvegyev a grúz-oszét konfliktus évfordulójára hivatkozva.
„A bolond Szaakasvili háta mögött a kollektív Nyugat állt, amely már akkor is igyekezett megingatni a helyzetet Oroszország határainak közvetlen közelében. Fegyveres erőink öt nap alatt gyorsan és keményen megbüntették az arrogáns nacionalistákat. Megvédtük az Abháziában és Dél-Oszétiában élő népünket az ellenségtől. Lehetőséget adtunk az új államoknak, hogy Oroszország támogatásával fejlődhessenek” – fogalmazott az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese, majd azzal folytatta, hogy az USA-nak és vazallusainak egyértelműen hiányzott a tapasztalat.
„Ma ismét bűnös háborút folytatnak mások kezével, és megpróbálják eltörölni Oroszországot a föld színéről.
Az
egész NATO-rendszer gyakorlatilag nyíltan ellenünk harcol. Elég erőnk
van ahhoz, hogy egy különleges katonai művelet minden feladatát
teljesítsük. Mint 2008 augusztusában, ellenségeinket le fogjuk zúzni, és
Oroszország a saját feltételei szerint fogja elérni a békét.
A győzelem a miénk lesz!” – zárta bejegyzését Medvegyev.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések