Hirdessen itt

Macron a bevándorlásról: A jelenlegi helyzet nem tartható


A francia elnök kormánya ősszel beterjeszti a parlament elé az új bevándorlási törvényjavaslatot. 

Emmanuel Macron „a bevándorlás jelentős csökkentése” mellett emelt szót egy csütörtökön megjelent lapinterjúban. A francia elnök azt is jelezte, hogy kormánya ősszel beterjeszti a parlament elé az új bevándorlási törvényjavaslatot, amelynek elfogadását az elmúlt évben többször is elhalasztotta.

„Hogy eláraszt minket a bevándorlás? Nem. Ezt nem lehet kijelenteni.

De a jelenlegi helyzet nem tartható, és jelentősen csökkentenünk kell a bevándorlást,

kezdve a legális bevándorlással. Kötelességünk eredményt felmutatni” – jelentette ki a francia elnök a Le Point című francia hetilapnak adott interjúban.

A megoldás

„Ehhez jobban meg kell védenünk a külső, európai határainkat, mert ne felejtsük el, Franciaország nem az Európába érkező külföldiek belépőországa, hanem inkább másodlagos bevándorló ország olyan külföldiek számára, akik egy másik országban léptek az Európai Unió területére” – tette hozzá.

Hatékonyabban kell alkalmaznunk a menedékjogot is, amellyel az embercsempész-hálózatok visszaélnek.

Ez áll a kormány által előkészített törvényjavaslat középpontjában” – hangsúlyozta az államfő. „Összefoglalva: igen, csökkenteni kell a bevándorlást, ugyanakkor az oktatáson, az integráción, a tekintélyen, a köztársaságon keresztül továbbra is lépéseket kell tennünk. És a gazdaságon keresztül. Amikor éveken át 10 százalékos volt a munkanélküliség, nem lehetett integrálni” – hívta fel a figyelmet az elnök.

Emmanuel Macron elmondta: a belügyminiszter, Gérald Darmanin folytatja a munkát a bevándorlási törvénytervezeten, amelynek vitája télen megkezdődött a szenátusban, de aztán a kormány többször elhalasztotta a nemzetgyűlési vitát. „Elisabeth Borne miniszterelnökkel az ősszel megbízzuk a belügyminisztert, hogy vegye elő újra a kormány tervét, és tárgyaljon róla az összes olyan ellenzéki erővel, amelyek ugyanígy gondolkodnak, és egy olyan tervet készítsenek együtt, amely a lehető leghatékonyabb”.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések