Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina évekig próbálták ellehetetleníteni az atlétikai vb-t stadionstoppal, ma azonban már pózolnak a rendezvényen – írta Facebook-bejegyzésében Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke.
A fővárosi baloldal a 2019-es önkormányzati választási győzelme óta folyamatosan zsarolja a kormányt, most azonban különböző kommunikációs trükkökkel megpróbálja elsimítani az elmúlt évek nyilatkozatait.
„Karácsony Balfék Gelgely és Baranyi Krisztina évekig próbálták ellehetetleníteni az atlétikai vb-t: stadionstoppal, főpolgármesteri vétóval és a tömegközlekedés leállításával fenyegettek minket. A baloldal jóformán semmit nem tett hozzá a világesemény megvalósulásához, de a pózolás meg a fotózkodás az megy” − írta Facebook-bejegyzésében Kubatov Gábor.
A Fidesz alelnöke által megosztott képen Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina látható. Annak ellenére, hogy a baloldal megfúrta volna a beruházást és a rendezvényt is, Baranyi Krisztina Facebook-bejegyzésében ma már azt állítja, ha ők nincsenek, akkor az atlétikai világbajnokság után „csak aszfalttal és térkővel körbevett monstrum maradt volna”. Így viszont a kormányzati beruházásból megvalósuló stadiont és környékét Baranyi ma már saját érdemeként adná el a budapestieknek.
Zsaroltak az atlétikai világbajnokság lemondásával
Az igazság azonban az, hogy a fővárosi baloldal a 2019-es önkormányzati választási győzelme óta folyamatosan zsarolja a kormányt az atlétikai világbajnokság lemondásával. Emlékezetes: Karácsony Gergely az elmúlt hetekben is azzal fenyegetőzött még, hogy a megnyitó napján tüntetést szervez az atlétikai stadion elé, ha a kormány nem fizeti ki az Egészséges Budapest program forrásainak fennmaradó részét. A múlt hónapban Karácsony még azt is kijelentette, hogy nem vesz rész a világszerte közvetített sportesemény megnyitóünnepségén.
Arról is
beszélt: a vb nyilvánosságát arra fogják felhasználni, hogy elmondják, a
kormány nem tartotta be a szavát, a kabinet által ígért forrásoknak
csak közel a fele érkezett meg a kerületekhez. Ű
Emlékezetes az
is: a The Economistnak adott interjúban nemcsak a magyar miniszterelnök
fizikai adottságain gúnyolódott, de a lap megjegyzése szerint Karácsony
„egy drága atlétikai stadion ellen kampányolt”. „Döntöttem a
Diákvárosról, az atlétikai vb-ről és a budapesti közlekedést segítő
intézkedésekről is” – írta két éve a Facebookon megosztott videójához
Karácsony Gergely. A főpolgármester akkor azt is bejelentette, hogy a
Fővárosi Közgyűlésnek azt javasolja majd, hogy Budapest vonja vissza a
2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges
hozzájárulását.
Minden eszközzel
Baranyi
Krisztina 2019-ben úgy fogalmazott: „Egy atlétikai stadion építését
minden eszközzel akadályozni fogom, és ahhoz nem adom a beleegyezésemet,
mert az egy olyan beruházás, ami Ferencváros legértékesebb telkét veszi
el.” Ferencváros baloldali polgármestere idén áprilisban pedig azzal
fenyegetőzött, hogy éppen az augusztusi atlétikai világbajnokság idejére
fogyhat ki a pénzből Budapest, így az olimpia utáni második
legnézettebb sportesemény ideje alatt állhat le a fővárosi
tömegközlekedés.
„Ha ez a túlélőcsomag nem lesz, akkor
augusztusra, az atlétikai világbajnokságra – amely, mint tudjuk, önöknek
nagy szívügye, a miniszterelnöknek egy gyémánt a sportkoronáján – fog
leállni ez a város, és leáll a tömegközlekedés is. Hát milyen nemzetközi
szégyen lenne ez mindannyiunknak!” – fogalmazott Ferencváros baloldali
polgármestere.
Az atlétikai vb kezdete előtt néhány nappal aztán
Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina, Fürjes Balázs, valamint Schmidt
Ádám sportért felelős államtitkár társaságában találkozhattak Sebastian
Coe-val, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökével. A ferencvárosi
Fidesz korábban arról értesült: ötven ingyenjegyet kapott a ferencvárosi
önkormányzat az atlétikai világbajnokságra.
Budapest sportváros
A
baloldal megváltozott kommunikációjában mára feltételezhetően
közrejátszik az is, hogy a kormány támogatásával épített
sportkomplexumok és maga Budapest is egyre több nemzetközi elismerésben
részesül a sportrendezvények miatt. A svájci BCW tanácsadó cég és
PR-ügynökség például idén is elkészítette a világ legjelentősebb
sportvárosainak rangsorát, amelyben Budapest – a lista történelme során
először – a 10. helyen szerepel.
A rangsor összeállításakor
figyelembe veszik, hogy hány sporteseményt rendezett az adott város a
vizsgált időszakban, hogy a szakmabeli szakértők mennyire értékelik az
adott várost, illetve hogy milyenek a város kilátásai a jövőre nézve.
Rendkívül
hangsúlyosan veszik számításba, hogy a város nemzetközi sportesemények
szervezése terén mennyire számít rutinosnak – fővárosunkat a vizes
vb-nek és a labdarúgó Európa Liga-döntőnek köszönhetően kiemelten
értékelhették. Szintén sokat nyomhatott a latban a fővárosi
sportlétesítmények építése, fejlesztése, valamint az atlétikai
világbajnokság megszervezése is.
A lista élén egyébként Párizs foglal helyet, megelőzve a második Los Angelest és a harmadik Londont.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések