A pénzt eltette, aztán elérhetetlenné vált a kölcsönt nyújtó bank számára.
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben. A vád szerint a férfi még 2017. október 16-án az egyik bank mezőkövesdi fiókjában – a pénzintézetet a fizetési szándékát és teljesítőképességét illetően tévedésbe ejtve, jogtalan haszonszerzés érdekében - 990 ezer forint összegű, 48 hónap futamidejű, forint alapú személyi kölcsönt igényelt, illetve a havi törlesztőrészletek teljesítése érdekében a banknál a hitel igénylésének napján lakossági folyószámlát nyitott.
A pénzintézet által a vádlott részére a fenti napon egy összegben történő hitelfolyósítást követően, a vádlott 2017. november 17. napjától – az első részlet megfizetésének napjától - a havi törlesztőrészletek fizetését a sértett részére nem kezdte meg, az általa nyitott folyószámlára sem bérjellegű rendszeres jóváírás, sem egyéb befizetés nem történt, így a sértett a számláról a törlesztőrészletek levonását nem tudta foganatosítani, ezért – miután a vádlott a sértett részére megadott címeken elérhetetlenné vált – a kölcsönszerződés felmondását követően teljes követelését egy faktoring cég számára engedményezte. A vádlott a kölcsönszerződésből eredő tartozását végül a faktoring cég felé megfizette, így az sértett bank kára az eljárás során megtérült.
Az ügyészség a vádlottal szemben próbára bocsátás intézkedés alkalmazását indítványozta a bíróságnak.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések