A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Egymást is átverik a Telexesek - kiakadt az egyik alapító


A volt alapító-főszerkesztő megerősítette, hogy ő soha, egyetlen pillanatra sem volt részvényese a portál kiadójának. 

Munk Veronika, a Telex első, nemrégiben távozó főszerkesztője egy most megjelent interjúban beszélt arról, hogy egyetlen pillanatra sem volt tulajdonosa a lapnak, nem jutott hozzá egyetlen részvényhez sem – írta meg a Media1 a Kreatívnak adott interjúja alapján. A korábbi főszerkesztő tudomása szerint mindössze 4 tulajdonosa volt még az utóbbi időben is az újságnak és ha meg is valósul a dolgozói program, valójában az eddigi tulajdonosoknak kiváltságai lesznek a szerkesztőséggel szemben.

Az interjúból kiderül az is, hogy úgy tudja egyelőre mindössze 4 tulajdonosa volt júliusban közölt átláthatósági jelentése idején a Telex.hu hírportált kiadó Van Másik Zrt.-nek, pedig a hírportál előzőleg többször is azt kommunikálta, hogy a szerkesztőség a tulajdonosa az újságnak. Valójában azonban csak Kárpáti Márton, Kárpáti András (Kárpáti Márton testvére), valamint a céghez hivatalosan csak később csatlakozó Dull Szabolcs (jelenleg igazgatósági tag, néhány hónappal ezelőttig főszerkesztő) és Pusztay András (jelenleg már vezérigazgató, korábban értékesítési és gazdasági igazgató) kaptak részvényeket. Dull a körülbelül másfél éves késlekedést, a dolgozói részvényprogram elakadását 

„jogtechnikai okokkal” magyarázta és újfent megígérte, hogy a többi dolgozó is hamarosan részvényessé válik.

Kiderült azonban az is, hogy a négy részvényesnek többletjogai lesznek, tehát az ő részvényeik speciálisak. A volt alapító-főszerkesztő a Kreatívnak megerősítette, hogy például ő mint alapító-főszerkesztő soha, egyetlen pillanatra sem volt részvényese a portál kiadójának.

Munk hozzátette, hogy: „a jelen állás szerint, az átláthatósági jelentés alapján a döntésekbe 

jelentős beleszólást engedő tulajdonrésze akkor is csak négy embernek lesz, ha az úgynevezett dolgozói tulajdonrész a későbbiekben megvalósul.”


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések