A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Csabai gyilkosság: a szakértő szerint az elkövető tudatosan gyilkolta meg Sándort


„A gyilkos annyiszor szúrt, hogy nyilvánvalóan az emberi élet kioltása volt a célja” – fogalmazott a biztonságtechnikai szakértő a kedd esti békéscsabai tragikus gyilkossággal kapcsolatban, melyben a sokak által szeretett és tisztelt békési sportember, Szabó Sándor hunyt el.  

Mint megírtuk, kedden este 10 óra előtt nem sokkal egy vendég szóváltásba keveredett a békéscsabai Kórház utcában egy hotel alkalmazottjával az épület egyik teraszán, majd dulakodás közben egy késsel halálos sebeket ejtett rajta. A vármegyei főügyészség emberölés bűntette miatt kezdeményezte a 27 éves büntetlen előéletű érdi férfi letartóztatását.

A Bastion Group a történtekkel kapcsolatban egy sajtóközleményt juttatott el lapunkhoz. Hajós István biztonságtechnikai szakértő úgy fogalmazott, ilyen esetekben mindig létszámfölényt kell kialakítani.

– Az elkövető őrjöngéséből arra lehetett következtetni, hogy alkohol vagy más tudatmódosító szer hatása alatt állt. Ezeket a személyeket viszont rendkívül nehéz megfékezni és számítani kell arra is, hogy meggondolatlanul cselekszenek. Sajnos ez történt ebben az esetben is – mutatott rá a Bastion Group ügyvezetője. A biztonságtechnikai szakértő szerint a késhasználat a békéscsabai tragédia esetén nem egy vágásra vagy szúrásra terjedt ki – ami önvédelemmel magyarázható lenne – hanem tudatos volt.

 „A gyilkos annyiszor szúrt, hogy nyilvánvalóan az emberi élet kioltása volt a célja” – fogalmaztak a közleményben.

Mint írták, a gyilkosság körülményeit a rendőrség kivizsgálja, de bármi is lesz az eredmény, a család számára ez már nem hozhatja vissza a szerető édesapát, nagypapát. 

Hogy a jövőben ne fordulhassanak elő hasonló tragédiák, a Bastion Group ügyvezetője azt javasolja, hogy a biztonsági őrök mindig próbáljanak fizikai és pszichikai fölényt kialakítani, valamint legyen náluk támadást elhárító eszköz, akár gumibot vagy gázspray.

Úgy fogalmazott, ha Sándornál gázspray lett volna, akkor talán lehetett volna esélye még időben megfékezni az elkövetőket, időt nyerni vagy további segítséget hívni. Véleménye szerint érdemes lenne a jogalkotóknak megfontolni, hogy a magasabb szintű, jó képzéssel ellátott biztonsági őrök egy része tarthasson magánál gázriasztó vagy gumilövedékes fegyvert, hogy ne a saját kezükkel kelljen védekezniük.

– Nagyon sajnálom az esetet, mert bár személyesen nem ismertem az áldozatot, de egy közösséghez tartoztunk, a Magyar Muaythai családhoz. Ezúton szeretném kifejezni együttérzésemet az elhunyt családjának – zárta gondolatait.

Újabb részletek derültek ki a Békéscsabán megkéselt bokszedző meggyilkolásáról (videó)
A Békés Vármegyei Főügyészség kezdeményezte az érdi késelő letartóztatását
Elektromos rolleres és kerékpáros ütközött
Felesége és tízéves lánya is gyászolja a halálra késelt bokszedzőt
Feketébe borult a Kórház utca: sok százan emlékeztek a meggyilkolt sportemberre

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések