Palkovits István bukott, ám folytatta versenyét és végül 8:29.37 perccel futamában a hetedik helyen végzett 3000 m akadályon, amivel nem jutott fináléba a budapesti atlétikai világbajnokság nyitónapján.
Az U23-as Európa-bajnok magyar futó a második futamban, többek között az olimpiai és vb-címvédő marokkói Szufian el-Bakkalival indult, az első öt jutott fináléba.
Mivel az idővel továbbjutás lehetőségét eltörölte a nemzetközi szövetség, így várható volt, hogy a legjobbak nyugodt tempóban teljesítik majd a táv nagy részét és az utolsó körökben próbálják kiharcolni az első öt közé kerülést.
A magyar középtávfutó a rajttól igyekezett a mezőny elején helyezkedni és szépen tartotta az iramot, de alig három körrel a vége előtt a célegyenesben egy akadályvételnél összeakadt egyik riválisával is nagyot esett.
A bukás azonban nem bizonyult végzetesnek, Palkovits azonnal felpattant és a többiek után eredt és fél körrel később már az élen volt. Az utolsó két körben aztán el-Bakkaliék ritmust váltottak, amit a magyar sportoló már nem bírt, de a célig nagyot küzdött, aminek 8:30-on belüli idő és hetedik hely lett a jutalma. Összesítésben pedig a 26. pozícióban zárta a világbajnokságot.
„A bukás sokat nem vett ki belőlem, de lehet azon múlott, hogy nem tudtam az első öthöz közelebb kerülni” – nyilatkozott Palkovits István. Hozzátette, azért állt az élre, mert
elegem lett, hogy ott hátul vagyok és nem csinálunk semmit.
„Összességében nem vagyok elégedett, mert a döntő szerintem reális lett volna, de a közönség elragadó volt” – hangsúlyozta.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések