A DK-s főpolgármester helyettes így zsarolja a kormányt.
Már nyitás előtt nagy volt a készülődés szerda reggel a Fővárosi Állatkertben: 1866. augusztus 9-én, 157 éve éppen ezen a napon nyitott meg az intézmény. Az állatkert szóvivője arról mesélt, hogy fontos számukra az oktatás, ismeretterjesztés és a természetvédelem.
„Különösen az elmúlt évtizedekben vált ez még inkább jellemzővé, hogy az állatkertünk nagyon komoly eredményeket tudott elérni veszélyeztetett fajok szaporításában, akár visszatelepítési programokban” – emelte ki Hanga Zoltán.
6 éve kezdték építeni a Biodómot, amely a
Kárpát-medence egykori élővilágát idézné meg. Itt lennének az elefántok,
és a cápák is. Ez utóbbiak még kis korukban kerültek az állatkertbe,
arra számítva, hogy mire kifejlett példányok lesznek, átkerülnek a
Biodóm nagy akváriumába.
Sós Endrét, az állatkert jelenlegi
vezetőjét arról kérdezték, mikor készül el a létesítmény. „Reméljük azt,
hogy egyszer el fog kezdődni, igazából nem rajtunk múlik. Nagyjából ez a
2,5-3 év ami kell a befejezéshez, sok állat esetében valóban a
továbblépésnek lesz a lehetősége” – fogalmazott.
Az Építési és
Közlekedési Minisztérium azt írta: a Biodóm befejezése a Főváros
feladata. A kormány minden támogatást megadott, amit ígért.
A
kultúráért felelős főpolgármester-helyettes ezzel nem ért egyet.
„Értelmezhetetlen a kormány magatartása Biodóm ügyben, mert ahogy halad
előre az idő, úgy a beruházási költségek egyre csak növekednek,
ugyanakkor ez egy kormányzati motiváció volt, kormányzati beruházás, nem
érthető az, hogy mért a fővárosra veti vigyázó szemeit a kormány” –
panaszolta Bősz Anett.
Hozzátette,
a főváros ebben az ügyben egyedül nem tud előrelépni, így csak akkor készül el a Biodóm, ha a kormány jobb belátásra bírható.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések