A váratlan húzást az ukrán elnök a "korrupciógyanú" miatt hozta meg.
Volodimir
Zelenszkij ukrán elnök pénteken találkozott a nemzetbiztonsági és
védelmi tanáccsal, és kijelentette, hogy az ukrán katonai toborzás
vezetőinek körében elterjedt korrupcióra az egyetlen megoldás, ha az
összes regionális vezetőt menesztik.
Az elnök megjegyezte, hogy
több tárcán keresztül már 112 büntetőeljárás folyik katonai tisztviselők
ellen, és további 33 esteben történt gyanúsítás. Ezért döntött a
drasztikus lépés mellett.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette:
az összes regionális toborzóközpont vezetőjét menesztik, mégpedig korrupciógyanú miatt. Olyan embereknek kellene ezt a rendszert működtetni, akik pontosan tudják, mi a háború – és hogy a cinizmus és megvesztegetés hazaárulással ér fel.
„Ehelyett olyan katonákra kell bízni a toborzó rendszert, akik megjárták a frontot, vagy akik csak azért nem lehetnek a lövészárkokban, mert betegséggel küzdenek, vagy elvesztették a végtagjaikat – de megőrizték a méltóságukat, és nincs bennük cinizmus” – írta.
A Reuters beszámolójából, amit a Mandiner szemlézett kiderül, hogy a döntés maradéktalan végrehajtásáért Valerij Zaluzsnyij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka felel majd.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések