Közös nyilatkozatban bírálta a két legjelentősebb helyi, magyar érdekvédelmi szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénymódosító javaslatot, amelynek a napokban megtartották a társadalmi vitáját.
A két
legjelentősebb ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezet közös nyilatkozata
leszögezi, hogy „a Velencei Bizottság és az Európa Tanács Regionális
vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája Szakértői Bizottsága által
megfogalmazott ajánlásokkal összhangban támogatják A nemzeti
kisebbségekről (közösségekről) Ukrajnában című törvény érdemi
megváltoztatására, a kisebbségek jogainak bővítésére irányuló
törekvéseket”.
Ugyanakkor nem tartják korrektnek azt, hogy a módosítási javaslatokat csak közvetlenül a megbeszélés előtt kapták meg, „ami lehetetlenné teszi annak mélyreható jogi elemzését, illetve érdemi módosító javaslatok kidolgozását és megküldését”.
A
közös nyilatkozat rámutat, hogy a magyar szervezetek az új kisebbségi
törvény parlamenti vitája előtti időszakban számos „építő jellegű”
javaslatot fogalmaztak meg, de ezek közül „egyetlen egy sem került be a
módosító indítványba”. „A törvénymódosító indítvány nagy része pusztán
deklaratív jellegű szövegkiegészítéseket tartalmaz” – áll a
nyilatkozatban, amely szerint ezek egyúttal az „önkényes értelmezést” is
lehetővé teszik.
A módosító indítvány elfogadása esetén a törvény 1. cikkéből törlésre kerülhet a nemzeti kisebbségek meghatározásának egyik fontos ismérve, vagyis, hogy azok képviselői „hagyományosan Ukrajna területén, annak nemzetközileg elismert államhatárai között élnek”.
Ebből kifolyólag
Ukrajna valamennyi állampolgára, aki nem etnikai ukrán (vagy az őshonos
népek tagja), a nemzeti kisebbségek kategóriájába fog tartozni – áll a KMKSZ és az UMDSZ MTI-hez eljuttatott közleményében.
A
kárpátaljai magyarság mérvadó érdekvédelmi szervezetei szerint „a
tervezet több passzusa diszkriminatív, illetve sérti az alapvető emberi
jogokat is”, ezért javasolják azok átdolgozását és/vagy törlését.
Az ukrán parlament nemzeti kisebbségi kérdésekben illetékes szakbizottsága augusztus 8-án megtartotta a törvénymódosítás társadalmi vitáját, amelyről két nappal később jelent meg közlemény a Verhovna Rada hivatalos weboldalán. Az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénytervezetet 2022. december 13-án fogadta el az ukrán parlament.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések