A Cale Neamului (Nemzet Útja) Egyesület szervezésében mintegy százan érkeztek meg szombaton az előre meghirdetett időpontra az úzvölgyi katonatemetőhöz, hogy százötven fakeresztet állítsanak a korábban illegálisan elhelyezett, majd bírósági döntés hatására eltávolított ötven betonkereszt helyett, írja rendkívüli hírét a maszol.ro.
Mint ismert, a Bákó megyei Dormánfalva (Dormănești) korábban azoknak a román katonáknak állított önkényesen emléket, akikről azt tartják, hogy ott vannak eltemetve, azonban csakhamar kiderült, és még a román hatóságok is elismerték, hogy az első és második világháborúban elesett román katonákat nem ott, hanem a comănești-i hősök temetőjében helyezték örök nyugalom
A román szervezet tagjai megkezdték a fakeresztek beásását.
Bár
nyilvánvaló a szabálysértés, sem a rendőrség, sem a csendőrség nem
lépett közbe. A maszol munkatársai felhívták őket és megkérdezték,
miért.
A valóság azonban kevésbé zavarja a brassói fogorvos, Mihai Tîrnoveanu vezette Calea Neamului követőit, akik szombaton 14 órakor, az előre meghatározott időpontban autóbusszal érkeztek meg az úzvölgyi temetőhöz, melynek bejáratához jól láthatóan kifüggesztették a csíkszentmártoni önkormányzat pénteki határozatát is a temetőszabályokról. Ez a szabályzat rögzíti, hogy mit lehet megtenni, illetve mi tilos a sírkertekben.
A szabályok előre eltervezett megszegése, illetve szítás, rongálás és birtokháborítás miatt előzőleg feljelentette Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Mihai Tîrnoveanut, a Calea Neamului Egyesület vezetőjét a szélsőségesen nacionalista és magyarellenes szervez Úzvölgyébe tervezett szombati akciója miatt - közölte a Hargita megyei önkormányzat.
A szélsőséges szervezet tagjait azonban sem ez, sem a vonatkozó és a rendtartást leszögező és törvényerőre emelő kormányrendelet nem hatja meg, behatoltak a temetőbe és megkezdték a fakeresztek felállításának előkészületeit.
Birtalan
Sándor, Csíkszentmárton polgármestere - amelynek területén a
katonatemető is található - az MTI-nek korábban elmondta: a székelyföldi
község lakói nem készülnek Úzvölgyébe, nem kívánnak reagálni a
provokációra. „Bízunk a román igazságszolgáltatásban, és abban, hogy a
csendőrség, rendőrség teszi a dolgát" - jelentette ki.
A Maszol
munkatársa a helyszínen tartózkodik, és jelentette, hogy az akció
jelentős rendőri és csendőrségi jelenlét közepette zajlik, egyelőre
azonban a rendvédelmi szervek nem avatkoztak közbe, Mihai Tîrnoveanu és
csapata zavartalanul jön-megy a hősi halált halt osztrák-magyar, német
és szovjet katonák temetőjében.
A hatóságok szeme láttára
A román szervezet tagjai zavartalanul kezdhették meg a fakeresztek felállítását. Hoztak két nagyteljesítményű fúrógépet is, de kézi erővel is ásták a gödröket a keresztek megerősített talapzatának. A hatóságok szeme előtt zajlik a területsértés és a katonai temető engedély nélküli átalakítása.
A Romania TV műlholdas élő adásban számolt be az
úzvölgyi eseményről. A helyszínen lévő riporter szinte extázisban
magyarázta, hogy a románok összefogtak és „példás cselekedetet” hajtanak
végre a temetőben, ahol „buldózerrel a földdel tették egyenlővé” a
„román hősök” emlékhelyeit, a Calea Neamului tagjai pedig most állítják
vissza a normális állapotokat.
Arról egy szót sem szólt, hogy
engedély nélkül hatoltak be egy olyan területre, amelynek az eredeti
állapotába való visszaállításról jogerős bírósági döntés rendelkezett,
vagy hogy a Bákó megyei Dormánfalva önhatalmúlag jegyeztette be saját
nevére a területet és illegálisan állította fel a betonkereszteket,
amiket aztán ő maga távolított el.
Maria Plumbu, a Hargita Megyei
Rendőr-főkapitányság szóvivőjét megkérdeztük, hogy miért nem lépnek
közbe, amikor nyilvánvaló módon a rendőrség tudomásával és jelenléte
ellenére zajlik a jogtalan temetőátrendezés. Választ azonban egyelőre
nem kaptunk, időt kért és későbbre ígért részletes tájékoztatást.
A csendőrség szerint minden rendben
Megkeresték a Hargita Megyei Csendőrséget is. Telefonon Marian Stan csendőrkapitány, a testület sajtószóvivője elmondta: a Calea Neamului Egyesület rendelkeznek engedéllyel az úzvölgyi rendezvényére. Kérdésre, ez hogy lehet, mert maga Mihai Tîrnoveanu, az egyesület elnöke nyilatkozta azt, hogy nincs engedélyük, mert nem is kértek ilyet, de akkor mégis ki adott nekik jóváhagyást a szombati úzvölgyi akcióra, a szóvivő azt mondta, „nem tudja”. Kérdésükre, hogy a Hargita Megyei Csendőrség engedélyezte-e a Nemzet Útja úzvölgyi megmozdulását, nemleges választ adott.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések