A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Utolsó másodperces góllal vb-döntős a magyar pólóválogatott


A magyar férfi vízilabda-válogatott megnyerte a világbajnoki elődöntőjét a spanyolokkal szemben a fukuokai világbajnokságon. Hihetetlen izgalmak között lett meg a 12-11-es siker. 

Az utóbbi öt évben Spanyolországban nyújtotta a legstabilabb teljesítményt a férfi vízilabdában, a nyolc nagy tornából csak egyszer hiányzott a dobogóról, akkor éppen a magyarok vitték el előlük a bronzérmet a tokiói olimpián. Ahogy Zalánki Gergő összefoglalta: összeszedett, összeszokott, komplett és komplex csapat, jó hosszú cserepaddal, posztonként több jó játékossal. A spanyolok a Barcelonetára építenek, amelyik idén is harmadik lett a BL-ben. A magyar csapatnak úgy kellett felvenni a versenyt, hogy egyetlen klasszikus centere, Német Toni is sérüléssel bajlódik, ezért be kellett osztani az erejét.

Az első negyed 3-3-at hozott, a spanyolok sebessége szembetűnő volt, de a magyar válogatott tartotta a lépést. Zalánki, Manhercz és Vigvári Vince villant, Manhercz távoli lövése villámgyors volt, nem tudott reagálni sem a védelem, se a kapus. Zalánki és Vigvári emberelőnyöket használtak ki. Emellett kellettek Vogel Soma bravúrja is, ziccernél és távoli lövésnél is a helyén volt.

A második negyedben négy percet kellett várni az első gólra, az viszont egy egészen különleges találat volt, Varga Dénes öt méterről csavarta tökéletes mozdulattal a kapuba labdát. Ekkor vezetett először a csapat. Vogel pedig nem hagyta, hogy Perrone ötösből egyenlítsen. Munarriz felső sarkos lövésénél viszont a Fradi kapusa is tehetetlen volt. A magyar támadás kapufát hozott, Perrone pedig távolról pontosabban célzott, ráadásul kétszer is. (4-6) Varga Zsolt érezte, hogy be kell avatkoznia, időt kért. Emberelőnyt is kaptunk, de a szépítés nem sikerült, Aguirre kapus eszén nem tudott túljárni Német. Öt előnyből csak kettő ment be, míg a másik oldalon háromból kettő.

A harmadik negyed Sanahuja pattintásával kezdődött, erre Jansik olyan erővel válaszolt, hogy a labda beszorult a hálótartó vas és a háló közé. Manhercz lövése mindkét kapufát érintette, úgy pattant vissza a mezőnybe, Nagy Ádám ejtését sem segítette be a felső léc. Angyal gyors labdajáratás után elengedett lövésére viszont nem tudtak reagálni. (6-7) Munarriz a rövid sarokba bombázott, de a negyed utolsó találata Német Tonié volt, aki Zalánki passza után távol tartotta magától a védőjét, és a kapuba húzta a labdát. Vogel bravúrja is kellett, hogy 7-8-cal kezdődhessen az utolsó negyed.

Az utolsó negyed izgalmai

A spanyolok hozták el a labdát, nem tudtak eljutni lövésig. A bírók elvették a mieinkről a labdát. Kiállítás kaptak a spanyolok, de Toro Domingunak játszották be, aki kegyetlen erővel vágta be két méterről. A magyar előnyt Manhercz értékesítette a szélről. Jó magyar védekezés, pontos spanyol védekezés. A spanyolok előnyben hibáztak – Vogel bravúrral védett -, aztán amikor már lejárt a kiállítás, Cabanas csak megtalálta a rést. (8-10) Zalánki irtózatos erővel vágta a labdát a kapus feje fölé, a másik oldalon Mallarach a vízről lőtt a felső sarokba. Ekkor már csak három perc volt hátra. Gyönyörű támadás végén a centerből kipasszolt labdát Jansik Szilárd csúsztatta a labdát a jobb alsóba.

Vogel gyönyörűen mozdult ki a kapujából, két perccel a vége előtt elérhető volt az egyenlítés.

Vámos nyolc méterről szétlőtte a kapu jobb oldalát, ezzel ismét egyenlő lett. (11-11) Vogel újra elhalászta a labdát a center elől, a játékvezető szabálytalanságot látott a magyaroktól, elvette a labdát, így spanyol támadással kezdődött az utolsó perc. 35 másodperccel a vége előtt kiállítást kaptak a spanyolok. Időt kértek, jól megjáratták a labdát, de a magyar blokk a helyén volt. 16 másodperccel a vége előtt támadhattunk, Manhercz lövése átcsúszott a spanyol kapus hóna alatt. Vb-döntőben Magyarország!

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések