A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Orbán Viktor: Az ellenzéket nem érinti az infláció, ők dollárban számolnak


A parlament hétfői ülésén, az azonnali kérdések órájában Orbán Viktor miniszterelnök válaszol az ellenzéki politikusoknak. 


Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben többek között Kálmán Olga inflációval kapcsolatos felvetésére reagált és arra, hogy az „orbáni infláció" miatt növekedtek az élelmiszer árak a magyar boltokban – számol be a Magyar Nemzet.

A kormányfő azzal vágott vissza a baloldali politikusnak, hogy közölte, „az infláció az ellenzéket nem érinti, mert ők dollárban számolnak", de hozzátette, a kormány teljesíteni fogja azt a vállalását, miszerint év végére az infláció egyszámjegyű lesz. Kijelentette, elindult az árfigyelő rendszer, augusztus 1-től pedig 15 százalékra emelkedik a boltokra vonatkozó kötelező akciózás mértéke.

Arató Gergely viszontválaszában azt mondta a miniszterelnöknek, Dobrev Klára kormánya nem az árakat, hanem a fizetéseket emelné. Erre Orbán csak annyit reagált:

„A nyilvánvaló hazugságokra nem fecsérlem az időmet." A miniszterelnök hangsúlyozta, amikor kormányon volt, a baloldal elvett egyhavi nyugdíjat és egyhavi fizetést. „Nem fogjuk engedni, hogy még egyszer elkövessék azt Magyarországgal szemben, amit egyszer megtettek" – mondta.

A kormányfő arról is beszélt, a kormány nem hagyja, hogy Magyarország migránsgettó legyen. Szerinte Magyarországon a  legszigorúbb Európában a vendégmunkásokra vonatkozó törvény.

„Csak annyi vendégmunkás jöhet Magyarországra, amennyi betöltetlen álláshely van, továbbá aki behozza a vendégmunkást, annak kell érte felelősséget vállalnia" – mondta, de beszélt arról is, hogy szükség van a határkerítésre, amelynek célja nem a – sokszor valóban nehéz sorsú – migránsok életének ellehetetlenítése, hanem a migráció megállítása.

Kanász-Nagy Máté LMP-s politikus akkumulátorgyárakkal kapcsolatos aggályaira csak annyit mondott: „lehet, hogy több akkumulátorgyár lesz, mint LMP párttag".

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések