A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Migránsgettót hozna létre Magyarországon a kötelező kvóta


A kötelező migránskvótáról szóló uniós elképzelés elfogadása esetén egy 10-30 ezer embert befogadó migránsgettót kellene létrehozni Magyarországon – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában.


Bakondi György közölte: ráadásul ez nyitott tábor lenne, vagyis a sokszor erőszakos migránsok ki-be járkálhatnának, veszélyeztetve a magyar és az európai emberek biztonságát.

 Hasonló tábor működik Olaszországban Lampedusa szigetén, ahol tarthatatlan állapotok uralkodnak, megnehezítve az ott élők mindennapi életét – tette hozzá.

Bakondi György abból az alkalomból nyilatkozott, hogy éppen nyolc éve építette fel a magyar kormány az ország déli határán a határkerítést.

Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy azt megelőzően 400 ezer migráns haladt át az országon. A kerítés megépítéséről szóló döntést pedig azt követően hozták meg, hogy kikérték a magyar emberek véleményét, és a népszavazáson 3,4 millióan azt mondták, hogy ebből elég.

Akkor azt hitte – folytatta –, hogy az Európai Unió gyorsan felismeri, hogy meg kell védeni a külső határokat, ám meglepetésére nem ez történt. Azóta is időről időre előkerül a kötelező elosztási kvótáról szóló elképzelés.

A főtanácsadó azt mondta: most feltűnő gyorsasággal erőlteti Brüsszel a kvóták bevezetését, amelyet 2015-ben először Soros György fogalmazott meg. Ennek szerinte az az oka, hogy jövőre európai parlamenti választások lesznek és eltűnhet az uniós parlamentben a jelenlegi balliberális túlsúly. Vagyis a brüsszeli vezetés még ebben a ciklusban el akarja fogadtatni a jogszabályt.

E szerint legalizálni kellene a migránsok érkezését és 23,8 százalékuk menekültkérelmét Magyarországon kellene elbírálni, addig táborban, migránsgettóban kellene elhelyezni őket. Ha pedig 12 hét után sem születik döntés a menekültté nyilvánításukról, akkor be kellene őket léptetni az unióba – ismertette Bakondi György.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések