A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Miért fontos, hogy milyen színű a ferencvárosi pad?


Aki nem érti a metapolitika, a kultúrharc és a szimbolikus csaták jelentőségét, az gyakorlatilag semmit sem ért. Horváth Tamás jegyzete.

„Nem kell felülni a provokációnak”, „ez csak egy pad, nem mindegy, hogy milyen színű?”, „vannak ennél fontosabb dolgok is: a szomszédban háború van, nálunk meg rekordinfláció”, „hagyni kell a fenébe, úgyis mindig újrafestik”.

Az elmúlt napokban ilyen és ehhez hasonló kommentek árasztották el a közösségi médiát, ha a ferencvárosi padra terelődött a szó.

Sajnos ez a jelenség nem újkeletű, az emberek egy része kizárólag a materális valóságban él, nem képes az absztrakt gondolkodásra és nem érti a szimbólumok jelentőségét.

Ezen attitűdöt az „Ettől olcsóbb lesz a kenyér?” kérdőmondat írja le a legjobban, amely gyakorlatilag bármilyen történés kapcsán elsüthető. Legyen az a magyar labdarúgó-válogatott győzelme, egy őstörténeti kutatás eredménye, a szívhangrendelet bevezetése, vagy éppen a ferencvárosi LMBTQ-pad zöld-fehérre vagy piros-fehér-zöldre festése.

Nem, nem lesz olcsóbb a kenyér. És akkor mi van? Az emberi élet nem csupán a testi szükségletek kielégítéséről szól, sőt a létezés valódi értelme éppen a lelki, transzcendentális és szimbolikus térben manifesztálódik. Ideákért küzdünk, melyekért adott esetben feláldozzuk egyéni kényelmünket és jólétünket, horribile dictu az életünket.

Aki nem érti a metapolitika, a kultúrharc és a szimbolikus csaták jelentőségét, az gyakorlatilag semmit sem ért. Önmagában, kizárólag materialista szemüvegen keresztül vizsgálva a ferencvárosi pad is csak egy köztéri ülőalkalmatosság, amihez több ezer hasonló van szerte Budapesten. Barna, szivárványos, zöld-fehér, piros-fehér zöld? Teljesen mindegy, a lényeg, hogy ülni lehessen rajta.

Ha viszont szimbólumként tekintünk rá (meggyőződésem szerint ekkor járunk el helyesen), akkor a színe egyáltalán nem lényegtelen. Kifejezi, hogy a szemünk előtt zajló kultúrharcban kik állnak nyerésre: az LMBTQ-lobbi „élharcosai” vagy a normalitáspárti ellenállók.

A ferencvárosi pad színe indikátora annak, hogy mennyire erős a magyar társadalom immunrendszere, hogy engedjük-e, hogy a már alsós diákokat is megcélzó sátáni propaganda a mindennapjaink részévé váljon. Amikor ezt a cikket írom, éppen piros-fehér-zöld a Tompa utcai pad, köszönhetően Vékony Csongornak, a Mi Hazánk budapesti elnökének, aki csütörtök kora délután átfestette azt.

Ez azt jelenti, hogy ebben a pillanatban mi állunk nyerésre, de ne feledjük, ez a háborúnak csak az egyik csatája. Tudniillik egyre több fronton nyomul előre az ellenség, pénteken például érzékenyítő foglalkozást tartanak Budapesten,melynek célja, hogy az azon részt vevő tanárok „bevigyék az LMBTQ+ témát az iskolába, akár alsós diákokhoz is”.
És ez nem a történet kiszínezése, hanem szó szerint ez olvasható a Labrisz Leszbikus Egyesület honlapjára felkerült programajánlóban.

Van tehát tennivalónk bőven, és ha a szimbolikus-kulturális térben nem tudjuk tartani az állásainkat, akkor más eszközökhöz kell folyamodnunk a normalitás és a gyermekeink védelmében.

Remélhetőleg idáig nem kell eljutnunk…

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések