Hirdessen itt

Kihozták a sodrából Gulyást: Azt azért ne kérjék tőlünk, hogy még meg is ünnepeljük Trianont!


„Mi nem lemondtunk az országunk egy részéről, hanem elszakították egy békediktátummal. Valakinek ez új információt jelent?” – érvelt Gulyás a Kormányinfón. 

Amit Ódor Lajos mond, az a nemzetközi joggal összhangban van, de indokolatlan elmondani, mert Orbán Viktor nem adott okot arra, hogy ezt kritikaként a szemére vessék – így reagált Gulyás Gergely arra az újságírói felvetésre, hogy Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde után Románia és Szlovákia is bekérette a magyar nagykövetet, Szlovákia magyar származású miniszterelnöke pedig azt hangsúlyozta, hogy Szlovákia területi integritása megkérdőjelezhetetlen.

Hozzátette: a románok, „biztos, ami biztos”, előzetesen is behívták a magyar nagykövetet, hogy elmondják, miről beszélhet Erdélyben a magyar kormányfő és miről nem, „ami felettébb érdekes gyakorlat egy olyan Európában, ami a szabadságjogok fontosságát hirdeti”, fogalmazott a tárcavezető a csütörtöki Kormányinfón.

Csuhaj Ildikó, az atv.hu újságírója ezen a ponton arra emlékeztetett, Orbán Viktor „elcsatolt területekről” beszélt, amikor például a Felvidékre és Erdélyre utalt. Gulyás Gergely erre válaszul leszögezte: mindez történelmi tény. 

Mi nem lemondtunk az országunk egy részéről, hanem elszakították egy békediktátummal. Valakinek ez új információt jelent?” – tette fel a kérdést a Miniszterelnökséget vezető miniszter a teremben ülő újságíróknak (és külföldi politikusoknak). 

A következő kérdésre, hogy lesz-e minderre a magyar kormánynak diplomáciai válasza, Gulyás kifejtette:

"Meghallgatjuk ezeket a véleményeket, én most adtam rá választ, ezt jó mindenkinek figyelembe venni. Az első, majd a második világháború után létrejött egy békerendszer, ami Magyarország számára a legsúlyosabb sérelmet jelentette történelme során és a legnagyobb veszteség. Ezt mi elfogadjuk, tiszteletben tartjuk, de azt azért ne kérjék, hogy meg is ünnepeljük!”, nyomatékosított a miniszter. 

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések