A vétkes Mercedes sofőre legalább 137 kilométer/órával ment, az ütközés után 70 méteren át pörgött a tetején. A sofőr ismert volt a hatóságok előtt, 13 büntetőpontja volt. A rendőrség kezdeményezte a letartóztatását.
Sajtótájékoztatón ismertette a Budapesti
Rendőr-főkapitányság a július elsején, szombat hajnalban az Árpád hídon
történt baleset részleteit, amelynek során egy nagy teljesítményű
sportautó letarolta a szalagkorlátot, majd halálra gázolt egy ott tekerő
biciklist. Balogh Ádám rendőr ezredes, a BRFK Közlekedésrendészeti
Főosztály vezetője elmondta, spontán kialakult verseny okozta a
balesetet, amelyben három autó – egy Mercedes és két BMW – vett részt.
Mind a három jármű jelentősen átlépte a sebességhatárt.
A hajsza a
Róbert Károly Körúton kezdődött 0 óra 41 perc körül. Az érintett –
RACE-001-es rendszámú – 690 lóerős Mercedes haladt elől, melynek
vezetője megcsúszott, elvesztette uralmát az autó fölött, és a
szalagkorlátba csapódott. A korlát mögötti kerékpárúton szabályosan
közlekedett egy 26 éves férfi, akit elgázolt az autó, ennek
következtében kettős végtagvesztést szenvedett, és a kórházba szállítása
után életét vesztette.
A történtekről készült videófelvételeket a rendőrség lejátszotta, ám a baleset pillanatát kegyeleti okokból nem mutatták be.
A
Mercedes felborult az ütközés után, és 70 métert pörgött a tetején,
végül a két BMW közül a másodikba csapódott be. A soron kívüli
igazságügyi szakértői vélemény szerint a Mercedes legalább 137
kilométer/órával közlekedett. Azt is megállapították, hogy az autó
menetstabilizátora ki volt kapcsolva. Egyelőre azt is vizsgálják, hogy a
feltuningolt autók közül bármelyik esetében felmerül-e, hogy
illegálisan növelték az autó teljesítményét.
Kiderült, hogy a
Mercedest vezető 33 éves férfi már máskor is balesetezett, 13
büntetőpontja volt. A vezetőt őrizetbe vették, és kezdeményezték
letartóztatását. A sofőr elismerte a felelősségét, és nem élt panasszal a
gyanúsítása ellen.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések